Századok – 1911

Történeti irodalom - Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. Ism. Szekfű Gyula 448

TÖRTÉNETI IRODALOM. Szabó Dezső : A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottsága. Budapest, 1909. 8-r. ; VIII + 282 1. Az előttünk fekvő munka két részből áll ; az első száztíz lap a II. Lajos uralkodása alatt tartott országgyűlések történetét adja a szerző feldolgozásában, a másik rész — a feldolgozás kiegészítéséül — okleveleket és néhány törvényszakasz szöve­gét tartalmazza. A szóban forgó országgyűlésekről igen kevés adat maradt fenn ; a kútfők sem szorosan vett országgyűlési iratok, hanem alkalmi megjegyzések periratokban, néhány magánlevél, kis napló, és a mi a legértékesebb : diplomatiai iratok, még pedig a lengyel, pápai, velenczei, osztrák követek jelentései, a melyeket a történetirodalom már régóta ismer. Mindezen adatokból Huber és Fraknói II. Lajos korának és benne az országgyűléseknek összefoglaló képét adták. Ilyen körülmények között, mikor a kérdés csekély anyagával már gazdag irodalom foglalkozott, az új kutatónak elemi kötelessége, első lépése, a már közölt anyagnak és irodalomnak felhasználása. Êzt a lépést Sz. a jelen esetben nem nagy biztossággal tette meg. Az egyik osztrák követ­nek, Andrea da Burgo-nak jelentései maradtak ránk, melyek többek között az 1521—23. évek országgyűléseire szolgáltatnak adatokat, s a melyekről már 1857-ben egész értekezés jelent meg a bécsi akadémia kiadványában. (Sitz.-Ber. Phil.-hist. Kl. 24. köt.) Hasonlóképen rég ismeretes Herberstein önéletírása, a ki szintén követ volt Magyarországon. Sz. egyikről sem vett tudomást, holott csak Huber Könyvét kellett volna kezébe venni, hogy reájuk utalást találjon. Az 1518. bácsi diéta és a nádorság betöltésének kérdése összefüggésben volt a magyar urak németbirodalmi terveivel, a mint ezt Liske : Z wei Beiträge zur Wahlgeschichte Kaiser Karls V. (Forschungen z. deutschen Geschichte, VIII. 1868.) kimutatta, s a mint Liske eredményeit már Huber méltá-

Next

/
Thumbnails
Contents