Századok – 1911

Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - III. és befejező közl. 187

KÉT KÖZÉPKORI SÓBÁXYA-STATCTUM. 193 sót csak otthon használhatják és határaikon túl nem vihetik. De maga a jelentés mindjárt megmagyarázza azt is, hogy az »otthon« alatt »etiam aliqua pars Saxonum ultra Zegeswar usque ad Coronam per terram Barcensem et Fogaras continetur«, Erdély más részébe a székelyek sóját vinni nem szabad, de — mondja a jelentés — daczára a szigorú büntetésnek, abusive mégis viszik. Az 1552. évi jelentés szerint tehát a székely só forgalmi területére nézve a XV. századi kiváltságos állapot áll fenn. Ennek és az ehhez hasonló kiváltságoknak láttára valóban méltán jajdulnak fel az 1552. évi sóbányakamara-vizsgálóbiztosok, mondván, hogy ezekből »satis apparet, valde exilem in Transsylvania fodinarum fructum esse futurum, si sales in Hungaria non poterint exportari, nam aliae vicinae provinciáé Moldavia et Transalpina proprium salem habet«, tehát nem szorultak erdélyi sóra, Erdélyben magában pedig ki vesz pénzért sót ? mikor majdnem mindenki kiváltságolva van. A királyi biztosok eme panaszos írása, meg a székelyeknek privilégiumukkal való folytonos és tán nehezen ellenőrizhető visszaélése indíthatta I. Ferdinándot 1553 június 25-én kelt rendeletének kiadására, melyben a székelyeknek a sóárulást szigorúan eltiltja.1 Később János Zsigmond és Erdély fejedelmei a székelyek sójáról még többször intézkednek, mindezeknek ismertetése és fejtegetése azonban nagyon messze vezetne bennünket tárgyunktól. A szabályrendelet hátralévő része még néhány csekélyebb jelentőségű dologban intézkedik. így még elrendeli, hogy az úgynevezett miliatura (»hoc est minutiae salium«— mondja az 1552. évi jelentés) ezután kiosztás alá ne kerüljön és ez a szokás minden sóbányakamarában megszüntetendő. A hajósót illetőleg — a melyre nézve a szabályrendelet egy előbbi pontja úgy intézkedett, hogy annak vágatását meg kell szüntetni — még azt a rendelkezést olvassuk, hogy a jelen intézkedés kibocsátásáig bányászott mennyiséget méltányos áron széjjel kell osztani az erdélyi szabad királyi — és egyéb — városok közt, az illető városok sószükségletéhez mérten, azaz egy-egy városnak annyi só adandó, a mennyi — előzetesen a mennyiséget igazságosan megállapítva — egy esztendei szükséglet kielégítésére elegendő. Ugyanezen eljárás követendő a következő években annál a nagyobb méretű sónál, mely a jövőben lesz kibányászva. A mi pedig a hajósó inaraclványrészét illeti, erre nézve 1 Székely Oklevéltár : II. k. '205. 1. SZÁZADOK. 1911. III. FÜZET. 13