Századok – 1911

Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - III. és befejező közl. 187

254 DR. IVÁNYI BÉLA. tekre és más városokba is kezdték a székely sót szállítani és árusítani, a hol a lakosság azt széltében használja. Ezt már a központi hatalom sem nézi tétlenül, hanem útját vágja a jogkiterjesztésnek kategorikus hangú tilalommal, mint pl. : 1487-ben I. Mátyás király tette Brassóval, a mint ezt Tárczai Márton erdélyi sókamaraispánnak Brassó város tanácsához intézett és 1487 július 12-én Fülpösön kelt leveléből tudjuk, melyben írja, hogy mellékelve küldi nekik a király rendeletét, »in quibus sua maiestas, ut deinceps salibus Siculorum sicuti consveti fuistis, non utamini, mandat« és elrendeli, hogy királyi sóval éljenek, •ezért ő (Tárczai) a jövőben gondoskodni fog arról, hogy Brassóba elegendő királyi sót szállítsanak, nehogy székely sóra legyenek utalva,1 1521 február 21-én adja ki a király a tárgyalás alatt lévő szabályrendeletet, melynek a székely só forgalmára vonatkozó része — mint láttuk •— az eddigi állapotokkal szemben restringál, a mennyiben a székelyeknek sójuk árulását vagy eladományozását egyáltalán eltiltja és annak használatát csakis székely területen élő székely embernek engedi meg, a megfelelő megtorló rendelkezésekkel. Ámde még a rendelet kiadásától tíz hónap sem telik el, midőn ugyanezen esztendő deczember 19-én már a király a székelyek sójáról szóló fenti intézkedésével ellenkező tartalmú oklevelet ad ki. Ugyanis 1521 deczember 19-én Budán kelt oklevelében II. Lajos előadja, hogy előtte a segesvári polgármester a város és az ottani szász szék nevében azt állította, »qualiter licuisset ipsis ab antiquo et modo quoque liceret, salibus Siculis impune uti.« Ezen állításának igazolására a polgármester két oklevelet mutatott fel, egyet I. Mátyástól, a másikat pedig II. Ulászlótól. Megparancsolja tehát a király az erdélyi sóbányakamarák ispánjainak, hogy, ha igaz az, hogy az illető város és szász szék lakosai a székelyek sójával már régi idő óta szabadon élhetnek, hagyják meg őket továbbra is e kiváltságuk élvezetében.2 Ha tehát maga a király nem respektálta a saját maga szabályrendeletét, nem lehet rossz néven venni, ha a székelyek sem törődtek vele, és maradnak továbbra is az »antiqua consvetudo« mellett, a mint azt a már idézett 1536. évi oklevél, továbbá az 1552. évi jelentés is igazolja. Az 1552. évi erdélyi sóbányakamara-jelentés ugyanis a székelyek ezen kiváltságáról szintén megemlékezik és elmondja, hogy »Siculi salibus suis domi tantum uti debeant«, azaz ezt a 1 U. o. III. к. 112. 1. 2 Székely Oklevéltár : III. к. 214. old.