Századok – 1911

Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - III. és befejező közl. 187

KÉT KÖZÉPKORI SÓBÁNVA-STATUTUM. 191 évi XVII. törvényszakaszban említett 100.000 frtnyi sójövedelem kierőszakolására hozattak, valamint a rendelet következő pontjai is, mely a székelyek sójáról intézkedik. A rendelet megtiltja a székelyeknek a székely só árúsítását, megtiltja továbbá, hogy a Székelyföld határain kivűl ezt a sót eladományozzák. Sanctiója e rendelkezésnek : a székelyek szabadságainak elvesztése. Ez — úgy látszik — a legnagyobb büntetés lenne azon esetben, ha a rendelet be nem tartása általánossá válnék ;. mert folytatólag úgy intézkedik a rendelet, hogy a székelyek tisztjei és primorjai tartoznak a jelen intézkedést közhírré tenni, ha mégis ezzel ellenkezőleg cselekednék valaki, a tisztek és primorok büntessék meg az illetőt vagyonának elkobzásával, ha pedig ezt megtenni vonakodnának, akkor a vajda úr büntesse meg őket ugyanezen büntetéssel. A székelyeken kívül minden nemest, polgárt vagy paraszti sorban lévőt eltilt a szabályrendelet attól, hogy székely sót használjon, ha pedig valaki a jelen »decretum« áthágásában mégis bűnösnek találtatnék, ha nemesember, javainak elvesztésével, ha pedig polgár vagy paraszti rendű, fej- és jószág vesztéssel bűnhődjék. Azt nem lehetett megakadályozni, hogy a székelyek azt a sót, mely náluk sok helyt a föld felszínén terem, saját, házi czéljaikra fel ne használják. Azonban a középkorban a székelyeknek megvolt az a kiváltságuk, hogy a területükön termett sóval ne csak maguk éljenek, hanem azt máshol árúba is bocsáthassák. Mikor pedig e joguk gyakorlásában a sókamarások őket meg akarják akadályozni, a mint az például V. László király idejében történt, akkor a király szigorúan ráír az akadékoskodó széki és dési sóbányakamaraispánokra, hogy miután már Zsigmond és Albert királyok a székelyeknek kiváltságot adtak, hogy »sales terre Siculorum nostrorum« a segesvári szász székbe és magába Segesvár városába szállíthatják és ott árúba bocsáthatják, ezen joguk gyakorlásában őket a jövőben akadályozni ne merészeljék.1 Még 1536-ban is történik hivatkozás a székelyek eme régi privilégiumára, a mikor Maylád István erdélyi vajda és a székelyek ispánja meghagyja az ország összes hatóságainak, hogy az udvarhelyi székelyeket a segesvári és kőhalmi szász székekben való sóárúsításban, melyet ők »de vetusta et approbata consvetudine« gyakorolnak, akadályozni ne merjék, hanem engedjék őket a szóban forgó szász székekben szabadon közlekedni.2 Volt azonban időszak, mikor a székelység ezt a jogát hallgatagon, szokás útján ki akarta terjeszteni, mikor más terüle-1 1453 febr. 2-án kelt oklevele V. Lászlónak. Székely okltár III. к. 63. lap. 2 Székely okltár II. к. 40. 1.