Századok – 1911

Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - III. és befejező közl. 187

190 DR. IVÁNYI BÉLA. hatalmazzuk a kassai sókamar ásókat, hogy az illetőket kinyomozza és tőlük a külföldi sót a királyné számára lefoglalja. Meghagyja, hogy ebben a kamarásokat segítsék stb. Továbbá egy 1525 február 18-án kelt oklevélből látjuk, hogy Vásár (Wasar) István ekkor »camerarius solium regalium camere Cassoviensis«.1 Megmaradt tehát a kamarai szervezet, a sócsempészetnél nem alkalmazzák a szigorított büntetést, hanem csak egyszerűen lefoglalják a talált idegen sót és nem a kincstárnok (thesaurarius), hanem továbbra is a sókamarások végzik ezt az ellenőrző feladatot. Ha a kamarai szervezet megmaradt, akkor nagyon kérdéses az is, hogy vájjon szabaddá lett-e a sókereskedés ? sőt kérdés tárgya marad, hogy vájjon az egész rendeletnek csak egy pontja is végrehajtás alá keriilt-e ? Az eddigiek azt bizonyítják, hogy : nem. Ezek után áttér a szabályrendelet a só szállításával foglalkozók védelméről szóló intézkedésekre. A rendelet a sót szállító kocsisokat és hajósokat messzemenő védelemben részesíti. Kimondja ugyanis, hogy a sót szállító kocsisokat és hajósokat senki útjokban akadályozni ne merje és mindaddig, a míg a só elszállításával és eladásával vannak elfoglalva, senki se merje se kocsijaikat, se hajóikat, se a szállított sót, sem pedig egyéb jószágaikat lefoglalni, a lefoglalt javak értékéig terjedő büntetés terhe alatt. Ha pedig valaki a bírák közül bárkinek megkeresésére a szóbanforgó javakat mégis lefoglalná, kétszeres birságban marasztalandó el. Ha pedig valamely birtok tisztjei, ispánjai eszközölnének ilyen foglalást, az illető tiszt ura szintén kétszeres birsággal sújtandó, ha az illető alkalmazottat meg nem bünteti. A ki ismeri azokat a nagy nehézségeket és akadályokat, a melyeket a középkorban a forgalom biztos, nyugodt és békés lebonyolítása elé éppen a hatósági közegek, a közigazgatás emberei (ispánok, várnagyok, tisztek, vámszedők, harminczadosok stb.) gördítettek, az nem fog ezen az intézkedésen csudálkozni, hogy azonban ez a kívánt eredményt meghozta-e ? ez a középkor viszonyai mellett, nagyon is — kétes. A továbbiakban arról intézkedik a szabályrendelet, hogy mindazok, a kik sójukat a sóbányakamarából már elszállították, tartoznak azt a legközelebbi Szent János születése (június 24.) ünnepig eladni, mert máskép bárhol találtatnak, a király számára lefoglaltatnak. Kimondja a szabályrendelet azt is, hogy sóvétel alkalmával darabsó (darabones — »hoc est portio salium confractorum«) ráadásképen nem adatik. E rendelkezések nyilván mind az 1521. 1 Mindkét oklevél Bártfa levéltárában.