Századok – 1911
Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - III. és befejező közl. 187
188 DR. IVÁNYI BÉLA. deczember 14-én Erzsébet királyné a pozsonyi sókamaraispánnak meghagyja, hogy miután »in illis partibus nulli sales nostri regales haberentur de presenti« a pozsonyiakat az osztrák sóbehozatalában ne gátolja. Pozsony városa ettőlfogva az idegen só használatát privilégiumnak tekintette és egy 1478 február 9-én kelt panaszos felségfolyamodványban hangsúlyozza is, hogy »Item wir sein allezeit bezwungen mit dem ungarischen Salz und besunder hie, und wir haben gerecktigkait deutsch oder ungrisch Salz zu nemmen«. (Ld. : Fejér: Cod. Dipl. IX/7. 145., 208. és 433. ; 1478 febr. 9. Muzeumi Törzs lt.) De más városok is éltek idegen sóval, így 1471-ben Váradi László a kassai és eperjesi királyi sókamarák viceispánja a bártfaiaknak megengedi, hogy Szent János napjáig lengyel sót használhassanak.1 Árva, Liptó, Turóczmegyék lakosai, miután minden sókamarától távol estek, szintén engedélyt kaptak a lengyel só használatára. így tudjuk azt, hogy a XV. század végén a bochniai, vieliczkai és krakói zuppariatusból vígan folyik Árvába, Liptóba, Turóczba a »banei slavonici«, a szláv bankó-só eladása, a mint ezt a krakói Czartoryski-könyvtárban őrzött királyi sókamaraszámadások idevonatkozó feljegyzései tanúsítják. Másrészt kimutatható az is, hogy a Szepesség és a bochniai sókamara közt már a XIV. században élénk összeköttetés állott fenn, a mi valószínűvé teszi, hogy a közelebb eső árvái, turóczi és liptói részek szintén már ekkor innen szerezték be szükségletüket. (Czartoryski herczegi könyvtár kézirattára 987, de főleg 988. számú kézirata, M. 0. D. L. 7340.) Eme kiváltságukat azután »iuxta Vetera eorum privilégia« az 1548. évi XXIX. törvényszakasz is megerősítette. 1503 julius 8-án Budán kelt oklevélben Anna királyné szemrehányást tesz Tárczai János mármarosi sókamaraispánnak, a miért a nyitrai sókamarát nem tudja elegendő sóval ellátni.2 Azokról az esetekről nem beszélünk, midőn a király pl. valamely külföldi fejedelem kérelmére engedi meg egyes vidékeknek az idegen só behozatalát, mint pl. Kázmér lengyel király kérelmére I. Lajos király Sáros és Liptómegyéknek,3 megengedte vagy máskor pl. az 1492. évi mármarosmegyei felkelés alkalmával a sóvágás is szünetelvén, Horváth János mármarosi főispán közel félesztendőn át Ígérgeti Bártfa város tanácsának, hogy ekkor meg akkor fog már számukra sót küldeni.4 Természetes, hogy ezen idő alatt a város és 1 Bártfa sz. kir. város ltára. 2 U. ott. 3 Kutrzeba Szaniszló : Stosunski Handlowe Polski z Wegrami 5. 1. (1354 jan. 25-én kelt oki.) 4 Bártfa sz. kir. város ltára: 1492 junius 22., 1492 augusztus 9. és 1492 augusztus 29-én kelt oklevelek.
