Századok – 1911

Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - II. közl. 98

KÉT KÖZÉPKORI SÓBÁNYA-ST ATÜTÜM. 109 már Zsigmond királynak 1397. évi sóbánya-statutumában olvasható limitatióból láthatjuk, a hol a király maga határozza meg az ország minden részére nézve a só árát és látjuk, hogy míg 100 darab só ára a vízaknai vagy mármarosi sóbányakamarában csak 100 dénár, addig, mire a trencséni, pozsonyi, soproni, győri, vasvári, zágrábi és körösi kamarába vagy Zalamegyébe eljut, ára már 500 dénár lesz. Egy 1511-ben kelt oklevél szerint »ut est mos et consuetudo camerarum, sic sales vendere missimus, videlicet centum sales fl. V., nam ut intelleximus, alias illic centum sales vendiderunt fl. sex aut septem«. (Ld. : Eperjes város levéltára, 528. szám.). Előbb említettük, hogy a király az úgynevezett hajósó vágatását megszünteti. Ennek a só vágásnál a só nagyságának egységessé tétele mellett még más jelentősége is volt. Ugyanis a hajósó a királyi kincstár számára bányászott só volt, mint azt az 1552. évi, már többször idézett sóbányajelentés elmondja : »Sales navales semper ad regiam rationem excisos et in Hungáriám per naves exportâtes fuisse, idque magis ad solutionem militum in confinibus servientium, quam ut pecuniis venderentur, et ideo nullum eis in Transsylvania pretium fuisse«, a vágatás megszüntetésének tehát ez lehetett a fóoka. A rendelet ezen pontja még folytatólag kimondja, hogy a király számára sem hajón, sem pedig kocsin Erdélyből só nem szállítandó, kivéve mégis azt a mennyiséget, a mely a királyi konyha számára szükséges, ezt pedig fel kell becsülni és meg kell pontosan határozni. Ezt a megállapított sómennyiséget azután az udvarbíró, akár hajón, akár kocsin — a melyik alkalmasabb — szállíttassa el. A következő pont kimondja, hogy a jövőben senkinek — sem fizetés-, sálláriumképen, sem pedig érdemek vagy szolgálatok megjutalmazása fejében — só nem fog adatni, a kik pedig eddig fizetés fejében sót kaptak, azt megfelelő összegre átszámított pénzben fogják kapni. Hogy ez a rendelkezés mennyire írott malaszt maradt, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy maga a király sem tartotta meg, a mennyiben már egy 1523-ban kelt oklevélben a király elrendeli, hogy Nagylucsei Dóczy Ferencz barsmegyei főispánnak addig, míg a király neki más állást adni nem tud, többek közt évenként 300 frt ára só adassék.1 Az erdélyi sóbányák töményeseinek azon előjogát illetőleg, hogy tőlük a só mérsékelt áron váltatik meg, elrendeli a statutum az erre vonatkozó kiváltságleveleiknek bekérését és a mi ezekben jogosnak találtatik és megilleti őket, megtartandó, a mi pedig nem, az megszüntetendő. 1 Dl. 23816.