Századok – 1911
Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - II. közl. 98
110 DK. IVÁNYI BÉLA. A következőkben nevezetes intézkedést tartalmaz a szabályrendelet. Ugyanis kimondja, hogy : Ezután bárki akar sóval kereskedni, azt szabadon megteheti és a kereskedelmi forgalomnak szánt sót akár kocsin, akár hajón a király védelme alatt szállíthatja. Ezt az intézkedést kiegészíti egy későbbi pont, mely elrendeli, hogy Magyarországon és ennek részeiben sólcamara ne legyen, hanem a sóval kereskedőnek mindenütt szabad útja legyen és kiki a hova akarja, oda és vissza szabadon szállíthassa sóját. 1521-ig Magyarországon a só nem volt szabad forgalom tárgya. Hiszen még a sóval megajándékozottnak is külön engedélyokiratra van szüksége ahhoz, hogy ajándékképen kapott sóját minden akadály nélkül •— sőt legtöbb esetben vámmentesen — a kamarából hazavihesse és eladhassa,1 nehogy ki legyen téve annak, hogy a sóforgalmat ellenőrző sóárusító-kamarák az ajándékot valami czímén elkobozzák. Eddig úgy a sótermelés, mint pedig annak árusítása monopolium (királyi haszonvétel) tárgyát képezte, még az 1518. évi X. törvényszakasz 2. §-a és az 1519. évi III. törvényszakasz 3. §-a erősen hangsúlyozzák, hogy az országban senki »praeter camerarios regios, ad hoc deputatos« sót »venditioni exponere audeat«. Most e szabályrendelettel a király a sóegyedárúságot megszüntette, annak forgalmát királyi védelme alá helyezve szabaddá tette, a mi azonban csak úgy volt lehetséges, ha egyúttal a sóárusítókamarák működését is megszünteti. A király a jövőben csakis a sótermeléssel foglalkozó sóbányakamarákat tartja fenn továbbra is magának. Ilyen általános sókereskedelmi privilégium adományozása nem volt ismeretlen dolog, mert pl. I. Mátyás királyunk 1481 julius 13-án Budán kelt oklevelében Slavonia lakosainak megengedi, hogy »extra lóca seu cursus camerarum nostrarum« sót, »ubique libéré venditioni exponere valeant atque possint«.2 Csakhogy Mátyás kiváltságlevele és II. Lajos szabályrendelete között mégis nagy a különbség, mert míg Mátyás kiváltságot, szabadalmat ad, jutalmaz minden hátsó gondolat nélkül, addig II. Lajos intézkedését a takarékossági, közvetve a pénzszerzési szempont vezérli. Ugyanis a sok fő- és fiók-sókamara fentartása személyi fizetésekkel, mindenféle dologi kiadással, szóval tetemes költséggel járt, úgy látszik, a nélkül, hogy megfelelő jövedelmet 1 Hogy csak néhány példát említsünk : 1487-ben Beatrix királyné a diósgyőri pálosoknak ad ilyen oklevelet ; Máté pesti sókamarás 1491-ben a (pilis)-szentlászlói pálosok érdekében, II. Lajos király 1520-ban a kolozsvári minorita-rend érdekében ad ki ilyen okleveleket. (Dl. : 19269 ; Dl. : 19725 ; Jakab Elek : Kolozsvár története I. 352. 1.) 2 Kukuljevié : Jura regni Croatiae etc. I. 220. 1. U. o. Dl. 30808., melyet máshol már idéztünk.
