Századok – 1910

Történeti irodalom - Gergely Sámuel: Teleki Mihály levelezése. III. IV. V. köt. Ism. Lukinich Imre 826

830 TÖRTÉNETI IRODALOM. úgy hiszem, circálódás és egyéb dolgoknak végére való meneteli vagyon felvéve ; de mivel Kegyelmes Uram, Isten bűneinkért az két nagy és ravasz nemzetség közé vetett bennünket, az mit praotikájokban eszünkben veszünk is, úgy kell tettetnünk, mintha mi együgyüek volnánk.« (Teleki levele 1670. ápr. 4.) Kászonyi követsége ilyen előzmények után látszólag eredménytelen volt. ApafEy »jó szó helyében jó szót« adott ugyan neki, de annál egyebet viszont Ispánnak sem adhatott, mert Rozsnyai jelentése szerint a nagyvezér a Lipóttal megkötött békét tiszteletben akarja tartani. »Hogy az nímettel felbontsa az frigyet, nem cselekedheti maga fejétül« ; érdemleges választ majd a szultán visszaérkezése után adhat. Az északkeleti felföldön Zrinyi és Frangepán biztatásaira s fegyverfogásuk hírére kitört'mozgalmak, melyek az erdélyi fejedelem joghatósága alá tartozó részekre a közvetlen területi érintkezés miatt hatással lehettek, s egyelőre kiszámíthatatlan következményekkel járhattak, Apafynak teljesen semleges álláspontot javasoltak. Az Erdélybe menekülők sürgették ugyan a fejedelem tényleges beavatkozását, azzal érvelvén, hogy Magyarország bukása után Erdélyre kerülhet a sor, de a fejedelemasszony minden befolyását latba vetette Apafy semlegességének megóvása végett. »Magunk nyavalyáját nem tudtuk gyógyítani, s másét akarjuk«, írja Telekinek, kit egyszersmind arra is felhatalmazott, hogy »egynek irná meg ... ha magak magakat bekeverték, másnak hagyjanak békét . . . Soha bizony uram ő kegyelme én akaratomból hozzájak nem szól.« (V. 225.) Apafy mindamellett azt, hogy a menekültek érdekében a bécsi udvarnál közbenjárjon, nem tagadhatta meg ; törekvése azonban eredménytelen volt, mert az udvar a rebelliseket tűzzel-vassal persequálni akarta : »ut sciant, quod Leopoldus sit Rex Ungariae«. (Kászonyi levele Telekinek 1670 júl. 12.) Ez a persecutio tette földönfutóvá Balassa Imrét, Petrőczi Istvánt és Thököly Imrét, GyulafEy Lászlót, Kende Gábort, Chernel Pált, stb., kik egyelőre Huszt várában vonták meg magukat. A menekültek befogadtatása sértette a császáriakat, kikben a hírek szerint meg volt a hajlandóság, a nemzetközi jog ellenére az erdélyi területre való beütéssel a bujdosók elfogására. E riasztó, sokszor nagyított hírek késztették Apafyt arra, hogy részleges hadfelkeléssel, melynek vezetése Teleki Mihály feladatává lett, készenlétben álljon. Igaza volt Telekinek, midőn a vigasztalan állapotok láttára megjegyzi : »A török mivelünk, az német odaki csak úgy bánik, a mint szereti, szegény magyar nemzetünkkel. Igazán két bestia között vagyunk.« Ez a szomorú bizonytalanság fejezi be az 1671-ik évet is.