Századok – 1910
Történeti irodalom - Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban. Ism. Váczy János 670
történeti irodalom. 710 előhozni. Bessenyey György az első, a ki említést tesz róla. Utána Szerdahelyi György, az aesthetika egyetemi tanára Budán, már néhány remekét is felsorolja, a melyeknek nyílván valamely fordítását is olvasta. Van még ezeken kívül egy pár szórványos adatunk, hogy magyar író legalább névleg ismeri Shakespearet ; azonban mindennél fontosabb Kazinczy törekvése, hogy a magyar játékszín a magyarra fordított Hamlettel kezdje meg pályáját 1790-ben. ö maga fordítja e művet Schröder német átdolgozása után s ki is adja. Igazában ezzel kezdődik nálunk Shakespeare műveinek ismerete, a mely irodalom- s általános művelődéstörténeti szempontból egyaránt nagyfontosságú tény. Ennek tárgyalásával vezeti be voltakép Bayer József az ú. n. Shakespearehonosítás történetét, rámutatva Kazinczy izgató pályájának e tekintetben is kortörténeti nevezetességére s végigkísérve a Shakespeare magyar fordításainak és színi előadásainak fejlődését egészen 1907-ig. Előbb általánosságban szól íróink ebbeli munkásságáról egészen a Kisfaludy-Társaság teljes Shakespearefordítása megjelenéseig, azután pedig időrendi egymásutánban minden egyes drámájáról külön-külön fejezetben. Vizsgálódásairak végeredményét mindenütt összefoglalván, igyekszik megfelelni arra a kérdésre is : mit köszönhet a magyar irodalom és nemzeti élet annak az első száz évnek, a melynek egyik kiváló törekvése Shakespeare remekeinek a magyar közönséggel való megismertetésére irányul. Shakespeare az első classikusa a világirodalomnak, a ki a magyar színpadon először ismeretessé lesz ; Kazinczy Hamlet-fordítása, a melyről Dessewffy József gr. még huszonötév múlva is oly magasztalással szól, mintegy félszázadig »valódi missiót tölt be, s a vándorszínészek első theatristáinak fölnevelő dajkája«. Ezt Vajda Péter fordítása váltja fel, a mely nemcsak a Nemzeti Színházban, hanem a vidéken is kiszorítja lassanként a Kazinczyét ; a Vajda-féle fordítás után az Arany Jánosé következik, a mely a műfordításnak mindenha »elévülhetetlen remeke fog maradni«. Azon kísérletezők után, a kik már eredeti angolból iparkodnak Shakespearet fordítani, Vörösmarty Julius Caesar-fordítása egyszerre óriási magaslaton jelenik meg s ugyanekkor, sőt már előbb is, valóságos ünnepszámba megy egy-egy Shakespeare-előadás mind a központ nélküli vándorszínészeknél, mind később a Nemzeti Színházban. Hogy a magyar verses műfordítás is csak Shakespeare-rel kezdődnék, mint Bayer József állítja, nem mérnők erősíteni. Ennek a története régebbre visszanyúlik ; de annyi kétségtelen, hogy a verses műfordítás fejlődésére is szembetűnő hatással volt. Azonban a színi kritika története szintén a Shakespeare-előadásokkal kezdődik nálunk, a mi egymagában is nevezetes tény. S ehhez