Századok – 1910

Történeti irodalom - Békefi Remig: A káptalani iskolák története. Ism. Erdélyi László 662

€64 történeti irodalom. 664 he tjük, hogy amaz évben a szász vidéken népösszeírást végeztek. Ha már most tudjuk, hogy magyar vidékeken a tatárjárás és a török hódoltság kora közt a népösszeírásokat elhanyagolták ; az adólajstromokban és urbáriumokban pedig, a minők leginkább csak a Habsburgok kora óta maradtak ránk, nem igen történhetett említés a szegény iskolamesterekről, a kikről a többi iratok is csak mellékesen mint tanúkról, perbeli képviselőkről, végrendeleti hagyatékok részeseiről, stb. szólnak : akkor a magyar vidékek iskolatörténeti adatokban való szegénységéből nem vonhatunk le olynemű következtetést, mintha az iskolázás a magyar községekben azon arányban lett volna elhanyagolva, a mily arányban hiányzanak eddig ott az iskolatörténeti adatok. Hiszen egészen jelentéktelen magyar falvakra vonatkozólag is merülnek fel időnként véletlenül iskoláról, iskolamesterről s tanulókról szóló megjegyzések. A Dráván túl egyetlen megye sem tűnik fel annyira iskolázottnak, mint Körös megye ; sőt azt mondhatjuk, hogy Zágrábon és Kamonczon kívül nem is ismerünk másutt plébániai iskolákat, csak Körös megyében, a hol mindjárt nyolcz iskoláshely tűnik fel. De ez aligha jelent többet, mint csak azt, hogy Körös megye emlékei leggondosabban vannak fölkutatva és e részben kiaknázva. Az bizonyos, hogy Magyarországon a középkorban sokkal több plébániai iskolát kell föltételeznünk, mint a mennyit eddig ismerünk ёз valaha megismerhetünk. Tervszerű iskola jegyzéket nem készítettek. A mit amaz iskolákról tudunk, azt többnyire mellékesen említik az írások. Kiterjesztő következtetésünket különösen megerősítik azok a körülmények, a melyeket Békefi új kötete »A középkori papság nagy száma« czím alatt mond el, nevezetesen hogy hat magyarországi zsinat (1382—1515) egybehangzó rendelete szerint egy papnak sem volt szabad a nélkül miséznie, hogy ne lett volna clericusa vagy scholarisa, a ki neki a misénél válaszol, egyébkor pedig vele zsoltároz (56. 1.). Ha nem sikerült is ezt minden plébánián végrehajtani, de ama zsinati rendelkezést mégis úgy kell felfognunk, mint a mely nem valami idegen s alig megvalósítható újítást erőltetett, hanem a magyar egyházban is ősrégi jó szokásnak további fönntartását szorgalmazta és kiterjesztését mindazon helyekre, a hol önálló egyház volt, a melyben rendesen miséztek. A falusi plébánosnak is gondoskodnia kellett arról, hogy ne csupán tanulatlan ministráns fiu szolgáljon körülötte a misénél, hanem hogy legyenek valóságos kispapjai, deákjai, kik értik a deák feleleteket, zsoltárokat és énekeket s gregorianus-módra kísérik énekökkel a szertartásokat. Mennél ünnepályesebbb miséket és gyászszertartásokat végzett, .annál gazdagabb offertoriumi és exequialis (tori) ajándékokban volt része. Minden jóravaló pap utánozni törekedett lehetőleg azt,