Századok – 1910

Történeti irodalom - Pintér Jenő: A magyar irodalom története a legrégibb időktől Bessenyei György fellépéséig. Ism. Tordai Ányos 53

59 történeti irodalom. a bibliai Eszterről van szó s a biblia magyarázza ezt itt így, fölösleges itt népmesei indítékot keresni. Végül még egy idetartozó megjegyzés. Bárhogyan méltassuk is dictióját, — egyéb érdeme úgy sincs — erőltetett magasztalása ez Karádi munkájának : »Két feslő rózsa köti le a figyelmet : egy komcedia Balassi Menyhért árulásáról s egy költeményfűzér Balassa Bálint tollából.« (II. 4GO.) A munka stylusa, előadása — tekintve, hogy nem a nagyközönség számára készült — könnyen érthető, élénk, de a mellett tartalmas, tömör is. Könnyen folyik ott, a hol méltatni, jellemezni kell, persze a száraz felsorolásokba lelket önteni nehéz. Pathetikus hely alig fordul elő, jóformán csak ott, hol Szenczit és Pázmányt állítja párhuzamba s ez a hely is kevéssé sikerült mind tartalmilag, mind alakilag. Mindazáltal akadnak nehezen érthető kifejezések, hibás szólásmódok. így : »A magyarság a latinbetüs írást a dunántúli szlovénségtől és e szlovénséget a IX. század óta térítgető Salzburg—passaui német papságtól tanulta«. (I. 69.) Az I. 120. lapon szt. Gellért Delíberatióját tartalmilag jellemző mondatot egymásután kétszer is megtaláljuk. Heltai (II. 27.) »tüzesen támadta a pápa káromkodó kalandos társait : Melius Pétert stb.« Ki támadja itt a pápát, szerzőnk vagy Heltai ? — Istvánfi Pál Boccaccio novellás könyvéből merítette a maga széphistóriáját. (II. 85.) Magyar reformáta nőket is említ (II. 223.), de már Petrőczi Katát derék református asszonynak mondja. (II. 243.) Nem egészen födi a gondolatot : »jóval vigasztalóbb jelenségeket, igazán felemelő távlatot mutat a (XVIII. századi) történetírás«. (11.441.) Több helyen tömöríti ilyenformán — főképp biographiai — mondanivalóit : »A derék evangélikus papjelölt (Rotarides) latin nyelvű irodalomtörténeti művének csak előrajzát nyújthatta«. (II. 452.) Nyelvezete magyaros, ment az idegenszerűségektől, e pontban alig találunk kivetni valót (pártfogol : I. 146. ; legszabatosan : II. 33., úgy . . . mint : II. 316.). Kifejezései válogatottak s ügyesen el tudja kerülni — főleg a jellemző, méltató részekben — az egyformaságot. Sajtóhiba kevés, néhány azonban bosszantó. (I. 76., 266., II. 167.) Ezzel végeztünk mindama helyekkel, hol valami kifogásolni valót találtunk. Nem hagyjuk azonban említés nélkül e szerintünk téves részeket kiegyenlítő, sőt szinte elhomályosító jó vonásokat sem. Általánosságban már felemlítettünk néhányat, pótoljuk és kiegészítjük még ezeket részletes megjegyzéseinkkel. Szerzőnk épp úgy otthon van a magyar történelem terén, mint az irodalom mezein. A történettudós mély belátása, a történelmi vizsgálódás legújabb adatainak ismerete, szigorú, de a mai tör-