Századok – 1910

Történeti irodalom - Pintér Jenő: A magyar irodalom története a legrégibb időktől Bessenyei György fellépéséig. Ism. Tordai Ányos 53

58 történeti irodalom. a Szentírást, mint Pázmány«. Helyes, de vájjon e jellemvonását a gyermekkorában katholizált P. »protestáns eredetére kell visszavezetnünk,« — mint szerzőnk teszi ! A kath. fegyverház a Szentírás, ez magyarázza meg, nem a prot. eredet. Sz. Molnár Albert utolsó munkája csak a jegyzetbe szorult. (II. 223.) Geleji Katona születéshelye ellenkezőleg elég távol van Eger várától s ma legalább Borsodmegyéhez tartozik. (II. 225.) A 246—253. lapokon tárgyalt kuruczköltészet nagyon halavány. Inkább a történeti szempont jut előtérbe, mint az aesthetikai. Ugyancsak melegebb sorokat érdemelne Gyöngyösi versíró módja is. (II. 290—291.) Kissé színesen rója meg a jezsuita-drámák latinnyelvűségét (II. 301.), holott ezidétt a prot. iskoladrámák nyelve is a latin volt. (II. 304.) Itt mintha hiányoznék a megrovás ! Ellenmondást találunk Haller János jellemzésében. Előbb nem sok dicséretet kap : »Nyelvi tisztaságra törekvő beszéddel ír, kissé egyszínűen, különösebb jellemző hang és minden hangzatosság nélkül«. Kevéssel alább pedig : »Haller . . . gyűjteménye hamar útat talált a magyar néphez. Tetszett az ő nyugodt hangja, tiszta nyelve, egyszerű előadása«. (II. 320—321.) Apáczai Cseri János érdemeinek ily bőséges kiszínezése (II. 325—337. 1.) talán fölösleges. A philosophia vagy művelődés történelmében talán kaphat ekkora helyet, de irodalmunk történetében egyáltalán nincs ily jelentősége. Kissé keményen bánik el szerzőnk Esterházy Pállal és az Esterházy-családdal katholikus és dynastikus érzelmeik miatt. (II. 356.) Legalább is fölösleges egy nagy családot irodalomtörténeti munkában ily módon bemutatni. A Mars Hungaricusról egyetlen sorban emlékezik meg, de szerzőjét fél oldalon át pellengérezi. Nagyon visszataszító, szomorú képet fest elénk a XVIII. sz. katholikus neveléséről : »Mivel a katholikus intézetek teljesen a papság kezében voltak, az iskolák elsősorban az egyházpolitikai czélokat szolgálták. A tanárok vezérelve az volt, hogy növendékeiket az államvallás és a király iránt minél merevebb hűségre szoktassák.« (II. 367.) Hát olyan nagy vétek ezt tenni ? ! A kath. énekköltés terén nagyon is észlelhető a XVIII. sz.-ban a haladás, csak összegyűjtve nincsenek az adatok, s a XIX. sz.-ban kiadott Bozóki, Szentmihályi, P. Isaurus stb. énekeskönyvek darabjainak legtöbbje megtalálható már a XVIII. századi kéziratos könyvekben.1 (II. 375.) Alig helyes az az állítás, hogy »az Eszter-dráma tanulsága, mely szerint az Isten nem hagyja az árva pártfogóját jutalom és üldözőjét büntetés nélkül, egyenesen népmesei indíték beleszövésére vall« (II. 400.), hiszen 1 Egy ily kéziratos, nagyrészt 1783-ban összeírt kéziratos énekeskönyvet a füzesabonyi kántorkönyvtárban találtam.