Századok – 1910

Történeti irodalom - Berzeviczy Albert: A cinquecento festészete; szobrászata és művészi ipara. Ism. Éber László 596

596 történeti irodalom. A családtörténeti részben dr. Czobor Alfréd Abauj vármegye 1646. évi nemesi összeírását, továbbá a Torna vármegyében kihirdetett czímeres nemeslevelek lajstromát kezdi közölni. A vegyesek rovatában a szerkesztők tollából kapunk több apróbb közleményt, melyek közt különös figyelmet érdemel két XIV. századi oklevél, úgy mint I. Lajos király által 1349-ben Ida nevű bányatelepen lakóknak adományozott turzási engedély és Zsigmond királynak Kassa város jogát Téhány helységre átruházó 1399-ben kelt oklevele. A folyóirat megindítása tehát mindenesetre nyereség a hazai történetirodalomra nézve, mely úgy a derék szerkesztőknek vállalkozásukért, mint pedig Abauj-Torna vármegyének és Kassa városának az anyagi és erkölcsi támogatásért köszönettel és elismeréssel tartozik. Vajha minél több vármegye és törvényhatóság követné a nemes és dicséretes példát ! DR. IVÁNYI BÉLA. Berzeviczy Albert, A cinquecento festészete, szobrászata és művészi ipara, A Velenczéről szóló fejezetekkel kiegészítette Divald Kornél. Budapest, Franklin-társulat, 1909. Ara kötve 18 korona. A régi olasz művészetről való felfogásunk általában még mindig Vasari suggestiója alatt áll. Az arezzói mester hatalmas életrajzgyűjteménye három részre van tagolva. A trecento és quattrocento művészei után következnek a cinquecento, a diadalmas terza maniera hősei. Hosszú előzmények, barbár kezdetlegességből kiinduló törekvések, küzdelmes életpályák után, íme, a beteljesedés ragyogó kora, a tökéletesség évtizedei, a classikus mesterek alkotásai ! Minden önérzet mellett is azonban már a resignatio méla hangja csendül meg itt-ott azokban az utolsó életrajzokban, melyeket Vasari kortársainak szentel. Mintha a fejlődés hosszú folyamata és teljes érettség után elkerülhetetlenül bekövetkezett volna a hanyatlás szomorú ideje. Michelangelo ősi életerejének kifogytával Vasari sem titkolhatta el maga előtt, hogy elérkezett az epigonok kora, a mely immár a letűnt nagy évtizedekre kénytelen vissza-visszatekinteni. A Commedia egyik terzinájában Dante mély belátással hangoztatta éppen a művészeti dicsőség állhatatlanságát. О vanagloria dell' umane posse, Com' poco verde in su la cima dura, Se non è giunta dall' etati grosse ! A XVI. század derekán azonban úgy látszott, mintha csakugyan reménytelen lenne a jövő és Vasari már nem élte meg