Századok – 1910
Kisebb közlemények. - Pivány Jenő: Mann Dudley Ambrus jelentése Clayton M. János külügyministerhez. - I. 563
kisebb közlemények. 585 Haynau egy jelentésében azt mondja, hogy Görgey Világosnál minden oldalról úgy be volt kerítve, hogy kénytelen volt magát megadni. Görgey ellenben, Klapkához intézett levelében, azt írja, hogy ha megtámadták volna, visszavonulhatott volna Erdélybe, és ünnepélyesen kijelenti, hogy — saját szavai szerint — inkább megsemmisítette volna egész hadtestét egy elkeseredett csatában bármily túlnyomó erővel szemben, mintsem hogy az osztrák hadaknak föltétlenül megadja magát. Ez kétségbevonhatatlan bizonyítéka — ha más bizonyíték nem volna is — annak, hogy az orosz vezérrel formailag megegyezésre lépett volt. Július 13-ikától, a mikor Komárom elől távozott, aug. 11-ikéig, a mikor Aradra érkezett, Görgey nem küldött a kormánynak semmi jelentést vagy értesítést. Sőt, első győzelmei után, a hozzája küldött utasításokat sem vette semmibe. Ez borút hozott Kossuth reményeire, a mikor minden egyéb derűsnek látszott. A belügyminiszter azon beszédben, a melyből az előbb idéztem, tett is erre némi czélzást. Kossuth már áprilisban átlátott Görgey önző és nagyravágyó tervein és szerette volna őt a parancsnoki állásból eltávolítani. Görgeynek tudomása volt az ellene táplált gyanúról, és ördögi bosszúból, saját példaadása által, elősegítette a polgári hatóságok iránti engedetlenséget és, ennek következményeként, a hadseregben való lázongást. Nagyon jól ismerte azon erő értékét, a melyet győzelme nevének kölcsönzött, és ezen erőt minden erkölcsi elv nélkül használta föl. Hogy a történelemben mint hazájának a szolgaságba való szándékos elárulója fog élni, a mikor az minden pórusából a szabadságért ontotta vérét, épp oly bizonyos, mint a hogy államoknak és közületeknek fontos érdeke, hogy elítéljék az olyan tetteket, a melyek az emberi jellem lealacsonyítására irányulvák. Magyarországot aljas eszközökkel hódították meg, nem pedig a vitézség és ügyesség ama hőstetteivel, a melyek a hódítókra jogos dicsőséget sugároznak. De hamis dicsőség nem mindig ephemer vagy értéktelen. A magyarok bukása esetében épp oly jól fogják fölhasználni, mintha valódi volna. Miklós, mielőtt serege Magyarországba indult, tudtára adta »gyermekeinek«, hogy Oroszország hivatásának teljesítésében »el fognak menni egy lázadás leverésére, a mely Európa rendszerető kormányainak biztonságát« fenyegeti. »Tegyük meg kötelességünket. Isten áldása kísérjen !« Legközelebbi szózatában pedig diadalittasan kiált föl : »Isten megáldotta férfias vitézségteket ... Ti megtettétek kötelességteket . . . Tisztelet és dicsőség tinéktek ! . . . Mint mindig, most is méltóknak bizonyultatok a minden oroszok győzedelmes hadseregének nevére. Köszönet tinéktek, összesen és egyenként ! Meg vagyok elégedve veletek. Büszke vagyok rátok«. Az orosz jobbágykatona azt hiszi, hogy a császár szava Isten