Századok – 1910

Kisebb közlemények. - Pivány Jenő: Mann Dudley Ambrus jelentése Clayton M. János külügyministerhez. - I. 563

586 kisebb - közlemények. 586 szava ; tehát állandó és legmagasabb törekvése, hogy a föntihez hasonló dicséret érje. Az óriási birodalom nagyszerű hivatásába vetett babonás hit, a mely minden szláv alattvaló keblét hevíti és a melyet az autokrata szünet nélkül szít, mind mélyebb gyökeret íog verni, a mint a Kárpátokon túl nyert, és ily módon hirdetett, győzelem tudata mind jobban elterjed. A czár magának lefoglalt dicsőségét, legalább Oroszország határain belül, sohasem fogja senki két­ségbe vonni. Az orosz katona nemcsak elég bátor arra, hogy jól harczoljon,­hanem indító oka is van rá, mert minden háborúja előtte szent háború. Nagy császárján kívül más halandó iránt nem viseltetik tisztelettel, s egyszerűen csak engedelmeskedik az ő akaratát tolmá­csolóknak. Oly tudatlanságban tartják, hogy nem lesz belőle más, mint valami emberi gép ; és így, daczára jóakaratának, az oly küz­delemben, a melyben tudatos műveletek alkalmazása a győzelem elengedhetetlen föltétele, nem tud érvényesülni. De Oroszországnak az egy Suvorofi kivételével nem volt soha oly tábornoka sem, a ki méltán nyert el hadvezéri hírnevet. Paskievits, a Tisza mellett elért sikereiért, a katonaságtól ezentúl ugyanolyan tisztelgésben fog részesülni, mint maga a czár. Erivánnál és Varsónál hiába keresték a katonai szakértők a két herczegséggel megjutalmazott, híres bajnok hadvezéri ügyességének jeleit. Most sem fogják nagyobb sikerrel kereshetni ama vezéri tehetséget, a mely neki a nagy czímek kimeríté­sével új méltóságokat szerzett. Nagy-Britannia, a mikor a Miklós május 14-iki manifestumában vallott politikájával szemben nem fejezte ki hivatalosan rosszalását, vagy félreértette a rája, mint Európa legszabadabb elvű és legfölvilá­gosodottabb hatalmára háruló kötelességek természetét, vagy nem ismerte föl a küzdelem magvát képező elveket és érdekeket. Ha a manifestumnak Downing Street-be való érkezése után 24 óra alatt hatá­rozott szavakkal kijelentette volna, hogy bármely hatalom Magyar­ország-ellenes fegyveres beavatkozásának kész ellenállni,1 a czár aligha lett volna oly vakmerő, hogy hadseregét a határon által vezet­tesse. Ezen kötelesség sajnálatos elmulasztása teljesen megváltoztatja az európai államok erőviszonyait. Ha Anglia dicsőségének csillaga ezentúl lemenőben lesz, a hű történetírónak nem lesz nehéz azon idő­pont meghatározása, a melyben legmagasabb pontját elérte. Tudjuk, hogy 1848 május 11-iki manifestumában az autokrata, lényegileg, azt jelentette ki, hogy az európai nemzetek belügyeibe való minden beavatkozást el akar kerülni ; hogy a kormányzási rendszer meghatározására való jogukat érintetlenül fogja hagyni ; 1 A hivatalos kiadványban visit áll ; de ez kétségtelenül sajtóhiba resist helyett.

Next

/
Thumbnails
Contents