Századok – 1910

Kisebb közlemények. - Pivány Jenő: Mann Dudley Ambrus jelentése Clayton M. János külügyministerhez. - I. 563

584 kisebb - közlemények. 584 s a kivel, a hatóságok elnézése folytán, állítólag szabadon és gyakran levelezett. Egészen bizonyos, hogy a magyar táborban a hűség meg­ingásának semmiféle jele sem mutatkozott mindaddig, a míg a felső Tiszánál, Görgey és Paskievits csapatai között, csatangoló mozdula­tok — bizonyos hadtesti utazó pajtásság — nem voltak észre­vehetők. Az autokrata eredeti terve, hogy a magyarokat egy csapásra zúzza össze, föltűnő kudarczot vallott. A küzdelemnek kedvező végeredmény felé való siettetésében hadserege éppenséggel semmit sem ért el. Valahányszor támadó műveletet akart megkísérteni, mindig kijátszották. Eriván és Varsó nagy czímű hőse szomorú dilemmában volt. Herczegi hírneve veszedelmes megpróbáltatásnak volt kitéve. Az előrenyomulás talán vereséget jelentett, a vissza­vonulás pedig szégyent. Mint többszöri szorult helyzete mutatta, a magyarokkal való megütközés által szerezhető babérok legalább is kétségesek voltak. Mért ne szerezze meg azt diplomatiával, a mit harczolással elveszíthet ? Görgey aránylag fiatal ember, nemes szár­mazású, hajlíthatatlan anti-republicanus, a kinek a szabadelvű magyarokkal nincs egy közös érzelme sem. Kezében tartja a magyarok sorsát, és, ha úgy akarja, hazájukat a minden oroszok trónja elé teheti. Az ily czél elérésére lehet-e bármi ár túlmagas ? Kétségtelenül ily kérdésekkel és okoskodással foglalkozott a nagv európai állam­férfiú és diplomata. Vájjon félreismerte-e emberét ? A polgárosult Európa érdekében sajnos, nem. Mit mond Görgey, a mikor az orosz parancsnokot bűnös ter­vének végrehajtása végett megközelíti ? »Csak egy kérelmem van ; az, hogy hadseregem ő Császári Fölsége, a minden oroszok czárja hadserege előtt tegye le a fegyvert.« A mikor utóbb egy csapat jobbágv­katona 1 előtt megy el, végigjáratva rajtuk tekintetét, így szól :. »Ily katonákkal mi mindent nem lehetne megkísérteni és végre­hajtani !« Görgey beismeri, hogy csak azért óhajtotta a dictatorságot, hogy végét vethesse a háborúnak ; és, ehhez képest, mihelyt a hata­lom birtokába jutott, levelet intézett a különféle magyar parancs­nokokhoz, elrendelvén, hogy adják át a fegyvert az orosznak. Klap­kához, Komárom parancsnokához, küldött levele, a mely nyilvános­ságra került, magában véve is elég bizonyítékát foglalja magában annak, hogy hazaáruló volt. Az összes elfogott magyar tisztek közül eddig egynek sem kegyelmeztek meg, csak neki. Ez, természetesen, minden körben megjegyzésre ad okot ; de barátai között több a haj­landóság a visszatért tékozló fiú üdvözlésére, mint a bűneit meg nem bánt áruló szörnyű tetteinek elfedésére. 1 Mann az orosz katonákat nevezi jobbágy-katonáknak.

Next

/
Thumbnails
Contents