Századok – 1910

Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Verbőczy István és fia - IV. és befejező közlemény 460

464 DR. KOMÁROMY ANDRÁS. mikor az a kérdés merült fel, hogy ki viselje hát a költségeket ? mindjárt nem tartották tovább olyan fölöttébb sürgősnek a dolgot. Ráérnek még arról beszélni a jövendő országgyűlésen is. Alig hisszük, hogy Verbőczy Imre is így gondolkozott volna. Családi tűzhelyéről volt szó és akármennyire bízott is magában, lehetetlen, hogy ne aggódott volna. Buda elfoglalása óta szomorú dolgokat tapasztalt és nem volt oka vérmes reményeket táplálni a jövőre nézve. Mikor a nagy erős várak rendre elestek s az idegen hadak már két izben is fényes tanújelét adták annak, hogy csak a saját bőrüket féltik és Magyarország romlása közönyös előttük, nem számíthatott arra, hogy valami, szinte csodával határos, véletlen kedvező fordulatot idézzen elő az események fatalisztikus lánczolatában. De az 1543. évi november havában tartott beszterczebányai országgyűlésen úgy látszott, mintha a hazaszeretetnek soha ki nem alvó szikrája lángra lobbanván, az önfenntartás parancsoló érzésével együtt a nemzet szunnyadozó akaraterejét fölébresztette volna. A jó hazafiak nagy megdöbbenéssel látták, hogy Szent István koronájának drága gyöngyei napról-napra pusztulnak, töredeznek, s a mindössze is rövid ideig tartó hadjárat alatt Buda után Valpó, Siklós, Pécs, Szász, Anyavára, Esztergom és Székesfejérvár török kézre kerültek. És mintha csak tudatára ébredtek volna annak, hogy nincs mit bizakodni többé az idegen segítségben, de áldozatot kell hozni, hogy a végső veszedelmet elkerülhessék : magukra és jobbágyaikra nagy adót vetettek, elegendő számú katonaságot ajánlottak, sőt szükség esetére az általános nemesi fölkelést is elrendelték. Fogadkoztak, hogy tavasz nyiltával megkezdik a háborút és a királytól csak azt kívánták, hogy maga is táborba szállván, személyesen álljon a hadak élére és gondoskodjék a várak védelméről. Utoljára azzal rémítgették Ferdinándot, ámbátor tagadhatatlan, hogy ebben az időben kétségbeesett erőfeszítéssel dolgozott Magyarország megmentésén, hogy ha a német birodalom ismét magukra hagyja őket, nincsmás hátra, meghódolnak a töröknek.1 Pedig hát most sem történt különben. A császárnak más dolga akadt s azt üzente a magyaroknak, hogy csak várjanak, majd jövendőre Isten után ő lesz a megszabadítójuk. Ebbe is belenyugodtak és nem fenyegették tovább szegény Ferdinándot. Ügy látszik, még az sem jutott eszökbe, hogy a beszterczebányai gyűlésen hozott intézkedéseket végrehajtsák, talán azért, mert meghallották, hogy a szultán személyesen nem készül ellenük, így történt, hogy mire kitavaszodott és a török megkezdte a 1 Magyar országgyűlési emlékek II. k. 579. 1.