Századok – 1910

Tárcza - Supka Géza: Történelem-művészettörténet - I. 250

TÁRCZA. TÖRTÉNELEM — MŰVÉSZETTÖRTÉNET. I. A modern történetírás súlypontja a kard történetéről immár teljesen átsiklott a kulturális momentumok értékelésére. A mennyit az utóbbiak a történetírás múzsája aegisének fényéből nyertek, nem kisebb az a haszon sem, a melyet históriailag sötét korok megvilágításával, az egyéniségek kellő világításba helyezésével a történetírás számára hajtottak. így a kulturális segéddisciplinák között a művészettörténelem az utolsó évtizedben első sorba vonúlt elő a történelem segédesapatai között. Eltekintve az ókori Kelet történetétől, a melyet művészeti productumai nélkül mérlegelni egyáltalán lehetetlen, de szintiígv a elassikus, vagy hellenistikus ókortól, a melynek története akár Hellas földjén, akár a másodlagos Itáliában, vagy Nagy Sándor mondás uralma után szerte a »világ kerekén« a legszorosabban egybefonódik a művészeti hagyatékkal, — Krisztusi korunk egész első évezrede megértetlen és érthetetlen maradna azon művészettörténeti kutatások és eredmények nélkül, a melyeket e »saecula obscura« számára éppen az utolsó években a műtörténészek produkáltak. Azt az óriási felfogás-változást, a mely ez években a elassikus Rómával szemben az egész művelt világot elfogta, a mely nézetváltozás megdöntötte a Róma mindenhatóságában való hitet, s aztán az egész, ezernyi oszlopkákkal támogatott épület recscsenve roppant össze az új nézetet kísérő adatok, bizonyítékok súlya alatt, ezt a változást a művészettörténet idézte elő, kapcsolatban az arehaeologiával, a melynek a történetíráshoz való régi szoros viszonyának emléke már teljesen feledésbe látszott menni. A pseudohumanistikus hagyományokon táplálkozó XIX. század a gyilkolásig meg volt győződve arról, hogy középkori kulturánk egyszerűen a »római« kultura folytatása, kifolyása, elsatnyulása. Ezzel a nézettel zsákutezába keveredtek, mert képtelenek voltak