Századok – 1910

Történeti irodalom - Lindner: Világtörténelme. Ism. Obál Béla 126

történeti irodalom. 129-mint Ranke s távolról sem olyan elfogult, mint a szellemes, de nem szakképzett Chamberlain. A két első kötetben megrajzolja az alapot, melyen a mai kultura felépült. Részletesen ismerteti a bizánczi, az arabs és a nyugati kulturát, melyek mind az ókoron nyugosznak, de különböző fokozatok szerint. A bizánczi kulturában az ókor közvetlenül folytatódik, míg az Islam és a nyugati keresztény kultura új alkotások. A milyen gyorsan keletkezett és tünt le a mohamedán arabs világ, oly lassú, de biztos fejlődést mutat Európa, s míg a keleti kulturák megmerevedtek, ez a mi világunk mindinkább megerősödött. Ennek okát abban a páratlan s kedvező helyzetben látja, melyet a keresztény egyház a pápasággal az élén teremtett, a mely nem zárkózott el az idegen behatások elől sem, melyek a XIII. századtól kezdve nagy átalakulási folyamatot idéztek elő s ez a folyamat a XVII. századig tart. Ezzel a felosztással is eltér Lindner az eddigi világtörténelmektől. Ezt a korszakot tárgyalja a III., IV. és V. kötetben, a melyek tehát nagyobb egységet alkotnak. Itt mint külön csoportok kiemelendők a Staufok küzdelme a pápasággal, a Habsburgok fellépése a történelemben, mely utóbbinál megjegyzi, hogy ha a cseh Ottokár nyerte volna el a német koronát, ebből a birodalomnak talán nagyobb haszna lett volna, mert egyrészt a birodalom súlypontja a szétdarabolt nyugati részből a keletire ment volna át, mint a hogy ez később szükségszerúleg bekövetkezett, másrészt ha Ottokár a három osztrák herczegséget Csehországgal egyesítheti, úgy ez utóbbi is elnémetesedett volna. (?) Ekkor azonban Magyarország — már másodízben — közvetlen befolyását érvényesítette a keleteurópai fejlődésre s a Habsburgok uralomra segítésével hosszú időre megállapította a saját világhelyzetét. A Habsburgok ugyanis kezdettől fogva szemet vetettek Magyarországra, mely a nyugati, főleg német kulturának gyors elsajátításával, helyes belügyi, kereskedelmi, pénzügyi és egyházpolitikájával s külügyeinek czéltudatos irányításával a legjobb úton volt, hogy Kelet legelső nagyhatalma legyen és maradjon. A királyság küzdelme a rendekkel, a vazallusi seregek átalakulása zsoldos hadakká, a pénzgazdaság behozatala teszik a következő nagyobb szakaszok tárgyát, mely utóbbi főleg azért fontos, mert a polgári elemmel a tömeget juttatja szóhoz s az olasz városi köztársaságok mintájára kisebb nagyobb közösségek, államok képződnek és a fejlődés ezekben folytatódik. Európa mintegy sakktáblává alakul át, melyen a mestereket, a diplomatákat most már magasabb államczélok kezdik vezetni. A pápaság politikai hatalma ezzel szemben mindinkább sülyed, a világi elem minden téren emancipálja magát az egyház gyámsága alól, mely maga