Századok – 1909
A M. Tört. Társulat 1909. augusztus 28-tól szeptember 1-ig tartott vándorgyűlése (Századok deczemberi füzete.) - Horváth Sándor: A liptói registrum 816
850 HORVÁTH SÁNDOR. mányos népek szolgálmányait, jegyzékbe vétették, más szóval mintegy leltárat készíttettek az egész királyi vagyonról. A liptói registrumban is vannak nyomok, bogy ez a leltárkészítés és birtokvizsgálat e két megyére is kiterjedt.1 Minthogy az e két megyében élő nemesek — miként azt az előzőkben kimutattam — túlnyomólag a király szolgálmányosai voltak, ennélfogva Zsigmond király, ha tekintettel volt is a megye birtokosaira, azok érdekeire, elsősorban mégis csak a saját érdekeit tartotta szem előtt és főleg a veszendőbe ment királyi szolgálmányok ügyének rendezése czéljából rendelte el az 1391. évi oklevélvizsgálatot. III. Bebek Imre országbíró, liptómegyei főispán, Zsigmond király parancsa alapján fölszólította tehát a vármegye nemességét, hogy az általa Boldogasszonyfalvára (ma Szentmária), 1391. szept. 13. napjára hirdetett általános megyei közgyűlésen jelenjék meg, s ki-ki hozza magával a birtokában lévő összes adományleveleket, hogy ezeket a vármegyei bizottság gondos vizsgálat alá vegye ; tudtul adván azt is, hogy a király felhatalmazása alapján mindazokat, a kik esetleg nem akarják okleveleiket bemutatni, avagy bűnösöknek bizonyulnak, birtokaiktól megfosztja és belátása szerint a király hű embereinek fogja adományozni. A király és Bebek Imre országbíró szigorú parancsa nem maradt eredmény nélkül. János deák borzasztó bűnhődése pedig előre is elrettentő példa gyanánt szolgálhatott mindazoknak, a kik általa készített hamis oklevelek birtokában voltak. A megye nemesei csakugyan tömegesen jelentek meg ; a kik személyesen nem jöhettek, helyettest küldtek. Bebek Imre országbíró a megyei tisztikar és egyéb fölesketett megyei nemesek közbenjöttével törvényszéket űlt. Minden egyes birtokostól számon kérték, hogy igazolja a maga birtokjogát ; egyúttal megvizsgálták azt, vájjon teljesíti e köteles szolgálmányait, vagy ha ilyet nem teljesített, igazolnia kellett a szolgálmányok alól való mentességét. Bebek az egyes birtokoklevelek és birtokjogok tárgyában, ha kétség merült fel, a megyei tisztikar, a többi fölesketett megyei nemesek, szükség esetén a jelenlevő szomszéd birtokosok tanúvallatása és az így szolgáltatott bizonyítékok mérlegelése alapján hozott ítéletet ; és ítélet erejével bír ma is az így létrejött liptói registrum, melyet, nézetem szerint, 1391. szept. 13-án már 1 Liptói és turóczi registrum, 51., 28. és 62. 11.