Századok – 1909

A M. Tört. Társulat 1909. augusztus 28-tól szeptember 1-ig tartott vándorgyűlése (Századok deczemberi füzete.) - Horváth Sándor: A liptói registrum 816

A LIPTÓI REGISTRUM, 827-teljesen elkészítve olvastak föl a megyei közgyűlésen.1 Két pél­dányban állították ki. Egyik példányát Budán, a tárnoki házban helyezték el ; ez azonban a török időkben elpusztult. Mindamellett, úgy látszik, a vármegyei bizottság köteles­ségét annak idején nem teljesítette egészen lelkiismeretesen és pontossággal. Fogyatékosnak mondható a bizottságnak az eljárása azon szempontból is, hogy a János deák házában talált — a vár­megyének Zsigmond király parancsára bemutatott — hamis okleveleket, pecséteket, továbbá az ezekről vezetett registrumait nem vette jegyzékbe ; hogy továbbá a felmutatott oklevelek között talált hamis oklevelekről egyáltalában nem szól, pedig kellett, hogy ilyenek is szerepeltek legyen és lehetetlennek kell tartanunk azt, hogy egyikét-másikát fel ne ismerték volna. Mert, ha ezt el nem mulasztja, ezzel a XIV. század kor­látolt oklevéltani ismereteire, továbbá az oklevélvizsgálatnak kritikai eljárására rendkívül érdekes adatokat szolgáltatott volna. Hogy a bizottság nem volt eléggé lelkiismeretes, azt onnan is következtethetjük, hogy egyiknek-másiknak atyafia abban benne lévén, alkalmasint későbbi, méltányos elismeréssel reá tudta venni, hogy nem egészen kifogástalan ügyét simán, az illető javára, intézte el. Támogatja ez állításomat dr. Karácsonyi János becses munkája is,3 a melyben nevezett tudósunk több olyan oklevélnek állapítja meg hamisított voltát, a melyek a liptói registrumban szerepelnek. Volt természetesen olyan is, a ki nem sok elnézésre szá­míthatott a bizottság részéről és azért, ha hamisított oklevelei voltak is, azokat be sem mutatta ; úgy hogy ezek esetleg ma is megvannak még. A liptói registrumban nincsen is nyoma annak, hogy valakit birtokától, okleveleitől megfosztottak volna. A turócziban is csak egyetlen egy esettel találkozunk. Az itt 1391. szept. 27-én megtartott megyei közgyűlés folyamán Bebek Imre országbíró Bakonoky Lőrincz fiától, Páltól és testvéreitől, mint a kik Zsigmond királynak Dankfelde birtokon bírt királyi jogait eltitkolják és megrövidítik, Dankfelde birtokot a király részére visszavette,3 Mert ezen Dankfelde birtok Vidafíelde jobbágyfi-birtokból 1 Bebeknek a turóczmegyei 1391. évi szept. 27-iki közgyűlésre hivó rendeletét közli Fejér, X: 1., 725—727. 11. 2 A hamis, hibás keltű és keltezetlen oklevelek jegyzéke 1400-ig, Buda­pest, 1902. 3 Turóczi Reg. 72. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents