Századok – 1909
Történeti irodalom - Maderspach Livius: Maderspach Károlyné tragédiája és adatok Ruszkabánya történetéhez. Ism. Keller Imre 786
788 történeti irodalom. 788 az összes tisztek, hölgyek hazai földet szórtak, s éltették Kossuthot, Bemet és a többi nagynevű és népszerű alakjait e nagyszerű kornak. Ezalatt folyt a táncz, mulatozás, míg a napnyugta visszatérésre nem kényszerítette őket. A mulatozók között volt Maderspach Károlvné is férjével, gyermekeivel, nőtestvéreivel együtt. A besúgók, az árulók utóbb ezt a kis mulatságot úgy adták elő Haynaunak, hogy Maderspachné egy szalmabábút mint császárt, papi segédlettel, teljes egyházi czeremóniával a szabadságfa tövébe temettetett el, s ezáltal meggyalázta a császár szent személyét. Ezt a meg nem történt sérelmet bosszúlta meg azután Haynau, úgy hogy Maderspachnét a szabadságfához vitette, ott levetkőztette és megvesszőztette őt. Maderspach Károly feleségének ilyen módon való meggyaláztatását nem tudta túlélni és öngyilkos lett. A Maderspach családnak még több tagja vett részt a szabadságharczban. így Maderspach Ferencz, Károlynak öcscse, megvédte Fehértemplomot a szerbek ellen, majd mint honvédezredes a vörössipkások élén gyakran aratott győzelmet a szerbek felett. Haynau annyira dühös volt rá, hogy midőn 1849-ben Zsombolyára bevonult, megparancsolta, hogy Maderspach Ferencz hulláját ássák ki és akaszszák föl. A zsombolyai polgárok azonban olyan fenyegetően kezdtek viselkedni, hogy Haynau lemondott rettenetes bosszújának keresztülviteléről. Maderspach Károlyné mindkét fia — János és Viktor — honvéd lett. János akkor még csak 17 éves volt. Az első ruszkabányai ágyút ő vitte a magyar seregnek, majd mint vörössipkás végigküzdötte az egész szabadságharczot Világosig, hol mint honvédfőhadnagy osztrák fogságba került és közkatonának besorozva Triesztbe hurczoltatott. Viktor pedig 16 éves korában egyenesen a Ludoviceumból csatlakozott Perczel hadseregéhez, ö is sokat szenvedett a szent ügyért. Ezek életének történetét is elmondja bő részletességgel Maderspach Livius, közben megismertet bennünket a ruszkabánvai vállalat keletkezésének, küzdelmeinek és felvirágozásának körülményeivel, a melyek elválaszthatatlanok Maderspach Károly nevétől, a ki ekkor elismert tekintélyes mérnök volt. Ruszkabánya monographiájának szempontjából igen becsesek az itt közölt adatok. De ha semmi egyebet nem bocsátott volna közre a szerző, csak édesanyjának ritka közvetlenséggel, némely helyen drámai erővel ható feljegyzéseit, már ez esetben is megérdemelné Maderpsach Livius könyve, hogy a komoly szakkörök is figyelemmel forgassák. KELLER IMRE.