Századok – 1909

Történeti irodalom - Maderspach Livius: Maderspach Károlyné tragédiája és adatok Ruszkabánya történetéhez. Ism. Keller Imre 786

történeti irodalom. 787 mások szerint ellenben azért jutott osztályrészül Maderspachné­nak ez a rettenetes gyalázatos megbecstelenítés, mert Kmetty tábornokot segítette elő menekülésében. Dr. Kacziány Géza Magyar Vértanúk czímű művében ezeket írja : »Kossuth az Orsova előtti utolsó éjet Maderspachné házában töltötte, mint rajongó tisztelettel látott vendég, ezt megtudta Haynau«, ezért azután megvesszőztette. Kacziány e mellett még azt a nagy hibát követi el. hogy kétféle Maderspachnét szerepeltet. Az egyik Maderspach Ferenczné, a ki Szászkabányán, a másik Maderspach Károlyné, a ki Ruszkabányán szenvedett vesszők alatt. Gracza György Szabadságharcz törtenete czímű munkájában szintén említést tesz erről az eseményről. De csak futólag. Mintegy mellékesen jegyzi meg : »De még a nők iránt sincs kímélettel Haynau. Példa Mader­spach Károlyné, a kit Szászkabányán a nyílt piaezon vesszőztet meg ; s mi volt e köztiszteletben álló úriasszony bűne ? Az, hogy éjjeli szállást adott egy bujdosó honvédnek«. Gracza tehát ellen­tétben a többiekkel, nem említ nevet, de ő is azt a tévedést követi el. hogy Szászkabányáról szól Ruszkabánya helyett. De nem lehet most feladatom mindazon tévedéseket, hibá­kat, hamis közléseket, elferdítéseket, légből kapott kiszínezéseket elősorolni, a melyekkel az egyes írók a ruszkabányai esetet elő­adták. Tény az, hogy rettenetes bizonytalanság uralkodott ezen a téren, s éppen ez a bizonytalanság, az igazságtól való elterés, a valónak összekeverése a képzelt dologgal, kitalált események­kel, vitte Maderspach Liviust, Maderspach Károlvnénak fiát arra, hogy édesanyjának jegyzetei alapján írja meg a Ruszka­bányán történt szégyenletes eseményt. Hogy Maderspach Károlyné feljegyzései feltétlen hitelt érde­melnek, s így ebben a kérdésben elsőrangú forrás, ahhoz kétség sem fér, így ebből a szempontból fontos és igen nagy értékkel bír a történelemmel foglalkozók számára. Ezekből a feljegyzé­sekből megtudjuk, hogy Maderspach Károlynéra Haynau nem azért volt dühös, mert a szabadságharcz egyik-másik kiváló hősét házában vendégül látta (Kossuthot semmi szín alatt, mert Magyarországon az utolsó éjtszakát nem Ruszkabányán töltötte), sem azért, mert ezeknek menekülését elősegítette, — bár ezt meg­tette Bemmel is, Kmettyvel is — hanem azzal vádolta Mader­spachnét, hogy a császár személyével szemben tiszteletlenül viselkedett. A dolog ugyanis így történt : 1849. junius havában a 24. honvédzászlóalj tisztjei, mely zászlóaljnak egy része a ruszkabányai helyőrséget alkotta, ünne­pélyt rendezett a helységen kívül, miközben a fasor egyik fájának ágait lemetszették, tetejére tűzték a nemzetiszínű lobogót, tövébe

Next

/
Thumbnails
Contents