Századok – 1909

Történeti irodalom - Jorga; N.: Geschichte des osmanischen Reiches. Ism. Mangold Lajos 673

TÖRTÉNETI IRODALOM. 675 295., más példák II. 237.) ; hogy II. Bajezid »ünnepélyes« megjelenésével emelte a hadi foglyok kivégzésének jelenetét, (II. 296.), avagy hogy Nagy Szolimán a mohácsi csatatéren saját naplója szerint 12.000 magyar foglyot fejeztetett le (II. 401.) Pedig erről a Szolimánról mondja Jorga (II. 343.), hogy telivér »ozmán gentilhomme«, egy tőről metszett »Cselebi« mintaképe volt. Egy lappal tovább pedig maga beszéli, hogy a humanismus eme mintaképe, egy új ágyas követeléseinek engedve, saját fiát ölette meg (II. 341.) ; elmeséli továbbá, hogy leghűbb emberét, egyetlen ifjúkori barátját tette el láb alól (II. 349.) és hogy élte alkonyán oly rettegés között élte le napjait, hogy — mint a keleti despotismussal karöltve járó vétkek bármelyik megtestesítője — óvatosságból minden éjjel más szobában aludt (II. 448.) Ezt a képet néhány vonással még kiegészíthetjük. Ismeretes, hogy a trónra lépő új szultán mindenekelőtt férfirokonait irtotta ki, a miben Jorga (I. 304.) »a mongol zsarnokuralom elvét« látja és ezzel igyekszik a dolgot »menteni« (I. 316., 373.). A szokásos megfő jtásokból egyébiránt a vezireknek is kijutott osztályrészük, akár rászolgáltak, akár (ritkább eset !) nem. Azok a profilok, a melyeket a vezirekről Jorga vázol, hol groteszk, hol undorító benyomást keltenek (II. 307., 349.), pedig műve még nem érkezett az elfajulás korának küszöbéig. Említsük még a hős velenczei parancsnokok s admirálisok, a rhodusi lovagoknak meg görög érsekeknek — adott szó ellenére történt — kettéfűrészelését, karóba húzását ? (II. 134, 149 stb.) Alighanem már elég ezekből a szemelvényekből, melyek hármas irányban tanulságosak. Bizonyítják, hogy a nyugati népeknek igenis komoly okuk volt a félelemre, hogy Jorga elődeinek pessimista álláspontja nem volt oly téves, mint a minőnek feltünteti és hogy »tömeges mentési kísérletek« mindenképen rizikóval járó vállalatok, melyeket ritkán követ siker. A mi már most a felhasznált forrásokat és irodalmat illeti, el kell ismernünk, hogy Jorga a bizanczi, délszláv és nyugati forrásokat csekély kivétellel értékesítette. A török forrásokat csak fordításokból ismeri. Mostohábban bánt a szerb és magyar forrásokkal és újabb irodalommal, a mint ez az alábbiakból ki fog tűnni. Más hiányra is rá kell itt mutatnunk : sehol nem nyújt áttekintést a török Jiistoriogra-phia fejlődéséről, a különösen Hammer-Purgstall által értékesített birodalmi évkönyvekről. Szinte komikus, hogy míg a közkézen forgó segédmunkák is, mint például a Meyer-féle lexikon röviden és tömören beszámolnak olvasóinak ezekről az évkönyvekről, addig Jorga azokat meg sem említi. Az európai könyvtárakban szép számmal őrzött török történeti kéziratokról sem találunk adatokat, holott részletes ka-46*