Századok – 1909
Értekezések - PÓR ANTAL: Opuli László herczeg Magyarország nádorispánja - I. közl. 537
OPDLI LÁSZLÓ HERCZEG, MAGYARORSZÁG NÁDORISPÁNJA. 539 minden oldalon általános ellenségeskedés támadt, míg végre Kreuzburg közelében elhatározó ütközetre kerülvén a sor, Lajos brégai herczeg az Opuliakon győzedelmeskedett.1 Nem sokára ezután történhetett, hogy László herczeg véglegesen Magyarországba költözött, elfogadván III. Bolkó öcscsét uralkodó társának és megosztozván vele a herczegi birtokban. Az opuli herczegség szerény területével nem éppen emelte László herczeg tekintélyét és idők folytán a politika terén elért jelentős befolyását. Ezt személyi kitűnő tulajdonságain, humánus gondolkozásán, szorgalmán, megbízhatóságán és diplomatiai ügyességén kívül főleg előkelő rokonságának köszönhette. Anyja Erzsébet, II. Boleszló opuli herczeg felesége, leánya volt Sveidniczi Bernát herczegnek Kunegundától, Lokietek Ulászló lengyel király leányától, tehát idősb Erzsébet magyar anyakirályné és Kázmér lengyel király nővérétől, minek következtében László berezeg úgy a lengyel király, nemkülönben a magyar anyakirályné, azonképpen Nagy Lajos királyunknak is kisöcscse volt, mint ezt e kis stemma mutatja : I. (Lokietek) Ulászló lengyel király. I Kunegiinda, Erzsébet, Kázmér, Bernát sreidnici berezeg I. Károly magyar Lengyelország királya, felesége. király felesége. Erzsébet, Nag-y Lajos, II. Bolkó opuli Magyarország királya, herczeg felesége. Opuli László herczeg, Magyarország nádorispánja. Ezenfelül László herczeg sógorságot tartott IV. Károly császárral is. László herczeg anyjának, Erzsébetnek, a sveidniczi herczeg leányának volt Henrik nevű fivére, ennek pedig Katalintól, I. Károly magyar király (természetes) leányától született Anna, kit idősb Erzsébet magyar királyné nevelt és Budán 1356-ban feleségül adott IV. Károly császárnak. Ezen rokoni összeköttetése hozta László lierczeget Magyarországba, és mint nekünk tetszik, nem puszta látogatásképpen, hanem határozott föladattal, melyet IV. Károly császár reá bízott. Tudjuk, hogy az első szövetkezésből, melyet Nagy Lajos király IV. Károly császár ellen 1361-ben kötött,2 az osztrák 1 Dlugoss : Hist. Póton. III, 310. ad annum 1369. — Miként segített e bajon IV. Károly császár, alább érintjük. a Századok, 1900. évfolyam, 29. és köv. lapok. 37*