Századok – 1909

Értekezések - THALY KÁLMÁN: A lőcsei fehér asszony 449

A LŐCSEI FEIlÉlt ASSZONY. 453 megbízottja, egy lengyel emigráns, sok iratot felhozott hozzám és átadta azokat nekem mint olyan Rákóczi-kori iratokat, melyek Kazinczy Gábor hagyatékából származnak, de általa fel nem dolgoztattak és majdnem mind másolatok voltak. Volt ott egy rész Rákóczi memoire-jaiból Kazinczytól lefordítva, de be­fejezetlenül. Azok között találtam kék diósgyőri papirosra írt nagy csomóban Garamszegi Géczy Júliának vérpaddal végződött pőrét. Latin nyelven van megírva, azonban a tanúvallomások stb. magyarul vannak. Nyomozni kezdtem egyéb adatokat erre vonat­kozólag, és a hol különböző archívumokban találtam ilyeneket, kisebb-nagyobb papirosokra jegyeztem és sok mindenféle adatnak birtokába jutottam. Ez volt az alap. Később azután boldogúlt Pauler Gyula barátom, mint az Országos Levéltár igazgatója, egyesíttetvén különféle levéltárak — mint a kamarai levéltár, azután a kincstári, municipiális, helytartósági, kanczelláriai levél­tárak, — ezekben megtalálta ennek a Géczy Júliának főbenjáró pőrét. Tudta, hogy gyűjtöm erre vonatkozólag az adatokat, figyelmeztetett tehát rá ; akkor elvittem oda a gyűjteményt, s pontosan összehasonlítottuk a Kazinczy-féle másolatot az ere­detivel. Ehhez gyűjtöttem azután a többi adatokat egészen az újabbi időkig is, mert voltak még olyanok, a melyeket — később kerülvén azok hozzám — Jókai nem láthatott. Ezek között nevezetes dolgok vannak. A Korponay-párnak ugyanis volt egy fia, Gábor, a kit úgy látszik mind az apja, mind az anyja rendkívül szeretett és Korponay Gábortól származtak le azután az utódok. Ennek a Gábornak czímzett, 1715—16 körűi kelt kovertába volt beletéve egy csomó eredeti levél, a melyek részben Garamszegi Géczy Júliának saját kezétől származnak, részben egyéb, reá vonatkozó levelek foglaltatnak benne. Itt van Géczy Júliának az aláírása, de van sajátkezű levele is. Van azután levél Pálfíy Jánostól, a későbbi országbírótól, a szatmári békét megkötő tábornoktól stb. Ezeket a leveleket 1879-ben egy Mala­tinszky nevű úr odaadta Gyárfás Istvánnak, a jászkúnok törté­nete megírójának, a ki akkor Budapesten királyi táblai bíró volt. ö látván, hogy ezek a Rákóczi-korra vonatkoznak, hozzám hozta el és nekem adta át használatra. Én azután ezeket szóról

Next

/
Thumbnails
Contents