Századok – 1909
Értekezések - THALY KÁLMÁN: A lőcsei fehér asszony 449
454 THALY KÁLMÁN'. szóra mind lemásoltam és ezek a legbecsesebb darabjai ennek a gyűjteménynek. A halálos ítéleten kívül különféle más levéltárakból vett jegyzetekkel van azután még bővítve. Leszek bátor majd néhányat bemutatni, a melyek okmányi erővel bizonyítják, hogy Garamszegi Géczy Júliának Lőcse feladására vonatkozó tette nem mese, nem rege, a mit utóbb a fantázia talált volna ki, hanem valóság, hogy ő juttatta Lőcsét — a mely igaz, hogy akkor elesége fogytán lévén, alkudozásban volt a császáriakkal — császári kézre úgy, hogy a csapatokat titkon bebocsátotta és azok a város piaczán szervezkedtek és azután dobszó mellett kihirdették, hogy a város capitulatió esetén minden privilégiumát megtartja és semmi bántódása nem lesz a polgároknak. így azután a hajnali órákban a házakból összeszaladgáló polgároknak, valamint a bástyákról előjövő katonáknak nem volt egyebet mit tenniök, mint megadni magukat. így ment ez a procedura végbe. A kulcsot állítólag Andrássy István fejvánkosa alól, mint a ki parancsnok létére hivatva volt őrizni a kulcsokat, Garamszegi Géczy Juliánná vette ki és kinyitotta a kaput, a melyen át bejöttek a császári csapatok. Azonban ezeknek az actáknak története messzebbre visz. Röviden oda is kell pillantanom. Thököly Imrének a Rákóczifölkelést megelőző szabadságharczában kitűnt többek között egy igen vitéz katona és a mellett kiváló latin-műveltségű férfiú : Garamszegi Géczy Zsigmond. Ez a Géczy Zsigmond a családi praedicatum után ítélve, valószínűleg a zólyomvármegyei Garamszegről származott, de az ő korában családja már Nógrádban lakott, Géczen. ö is ott volt otthon, részben a felesége birtokán, mert az igen gazdag, akkor legalább nagyon előkelőnek tartott és sok mai mágnáscsaláddal rokonságban levő családból származott Osgyáni Bakos Judit volt a felesége. Ez a Géczy Zsigmond, mint igen előkelő és valóban vitéz ember, Thököly Imre karabélyos udvari testőrezredének volt az ezredese, szóval olyan ember, a ki úgyszólván a fejedelem személyét volt hivatva védeni. Később azután elöregedett és nem igen volt szolgálatra képes. Tudjuk, hogy Thököly Imrét a Szirmay-féle dolgok következtében Caraffa áskálódására a törökök elfogták. Tudjuk, hogy párthíveinek legtöbbje, így Petneházy Dávid, sőt egy időre Petrőczy