Századok – 1909
Tárcza. - Hivatalos értesítő - Választmányi ülés 1909. febr. 18-án 354
356 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. országos mozgalom nem vezetvén a kivánt eredményre, annak tovább folytatásától elállott. Sajnálattal tudomásúl vétetik. 18. Felolvassa Nagy Gyula m. kir. orsz. főlevéltárnok levelét, mely szerint a társulatnak az Országos községi törzskönyv-bizottságban való képviseléséről lemond. Tudomásúl vétetik s a vál. a társulatnak a nevezett törzskönyvbizottságban leendő képviselőjéül dr. Borovszky Samu titkárt jelöli ki és felkéri az elnökséget, hogy a belügyministerium erre vonatkozó felhivását vévén, Borovszky urat teijeszsze fel kinevezésre. 19. Olvastatik a II. Rákóczi Ferencz életrajza II. kötetének megbírálására Thaly Kálmán elnöklete alatt felkért bizottság 1908. febr. 12-én kelt jelentése, mely szerint a történelmi források és irodalom lelkiismeretes felhasználásával írt munkát általában véve elfogadhatónak találja, azonban itt-ott a részletekben is szükséges correctio mellett a kötetnek főkép technikai szempontból való beosztását megváltoztatandónak tartja. A bizottság javaslata elfogadtatván, az illustris szerző felkéretik, hogy a kéziratot — a mennyiben lehetséges és a saját egyéni felfogásával is megegyezik — a közölt bizottsági jelentésben javasolt módon kijavítani szíveskedjék. A bizottságnak fáradságos munkájáért köszönetet szavaz a választmány. 20. Dézsi Lajos vál. tag f. hó 7-én a titkárhoz írt levelében jónak látná, hogy az Életrajzok 1910-iki évfolyamában Rimai János, kiegészítésül a Balassa Bálint életrajzához és Berzeviczy Márton adassanak ki. Amannak írója Ferenczi Zoltán, ennek Veress Endre. Egyúttal kéri, hogy a kéziratban már benyújtott és mintegy tizenkét nyomtatott ívre terjedő Rimai életrajz honoráriumából a szerzőnek előlegül 500 kor. utalványoztassék ki. A vál. Dézsi Lajos szerkesztő szándékát tudomásúl veszi, úgy fogván fel a dolgot, hogy a felelős szerkesztőnek kell megállapítania, hogy valamely életrajz alkalmas-e a kiadásra vagy nem. A mi az előleg dolgát illeti, az elnökség felhatalmaztatik, hogy a mennyiben lehetséges, a f. évi költségvetés terhére szerzőnek az előlegül kért 500 koronát kiutalványozhassa. 21. Herczeg Odescalchi Arthur vál. tag f. hó 9-én kelt levelében azt ajánlja, hogy a társulat a régen szokásban volt vándorgyűléseket felújítván, tudományos kutatás czéljából ez évben Liptó vármegyét keresse fel.