Századok – 1909
Tárcza. - Hivatalos értesítő - Választmányi ülés 1909. febr. 18-án 354
357 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Helyeslőleg tudomásúl vétetik. Azonban ez csak úgy volna lehetséges, ha Liptó vármegye közönsége az eddigi szokás szerint meghívná a táisulatot. Ennélfogva Odescalchi Arthur ö főméltósága felkéretik, hogy eziránt Liptó vármegye irányadó köreivel érintkezésbe lépvén, az eredményről a választmányt, a vándorgyűlés előkészíthetése czéljából mentől hamarébb értesíteni szíveskedjék. 22. Jegyző felolvassa a Thaly-plaquette ügyében kiküldött bizottság elszámoló jelentését, mely szerint a veretett 100 ezüst és 250 bronz piaquetteből még 36, illetőleg 120 darab vár értékesítésre. Továbbá, hogy a befolyt összegből a költségek leszámíttatván, a számvizsgáló bizottság 1909. jan. 28-án kelt jelentése szerint a maradványt 671 kor. 93 fillérben állapította meg. A maradványra nézve a bizottság azt javasolja, hogy Thalyalap néven gyümölcsözőleg elhelyeztessék, míg tekintélyesebb összegre nem szaporodik. Az ily módon megnövekedett alap mirefordítása iránt annak idején a vál. fog intézkedni. Az elszámoló jelentés helybenhagylóag tudomásúl vétetvén, a bizottság javaslata elfogadtatik, s az elnökség utasíttatik, hogy a megmaradt 671 kor. 93 fillérnek Thaly-alap néven leendő elhelyezéséről gondoskodjék. Az ezután eladandó plaquettekből befolyó összegek az alaphoz csatolandók. 23. Su ff lay Milán dr. r. tag f. hó 10-én a titkárhoz intézett levelében kéri, hogy Szláv párhuzamok a rex iunior czíméhez cz. tanulmánya pótlólag vétessék fel a f. évi r. közgyűlés programmjába. Az értekezés a közgyűlés napirendjére kitűzetik. 24. A »Biharmegyei magyar közművelődési egyesület« elnöksége a Századok és Tört. Életrajzok összes évfolyamainak letétképen 3,z egyesület számára való átengedését kéri a társulattól. Eltekintve attól, hogy az említett folyóiratok régibb évfolyamai egyáltalán nem állanak a társulat rendelkezésére, — ilyen nagy anyagi áldozatokra a maga existentialis érdekeinek koczkáztatása nélkül nem vállalkozhatik. Ennélfogva a közművelődési egyesület kérését — bár sajnálattal — nem teljesítheti. 25. Szilágy vármegye alispánja 1414—909. kig. sz. átiratában a Századok különböző évfolyamaiból a megyei könyvtárban elkallódott 38 füzet díjtalan megküldését kéri, illetőleg azok ára iránt tudakozódik. A vál. alispán urnák a hiányzó harmincznyolcz füzet díjtalan pótlása iránti kérését — bár sajnálattal — nem teljesítheti. Egyébiránt a füzetek 38 korona áron a társulattól megszerezhetők.