Századok – 1909

Értekezések - SZTRIPSZKY HIADOR: A magyar vezényszó történetéhez - I. közl. 129

132 DU. SZTKIPSZK Y HIADOK. mind a végbeli katonaságé, mind a mezei hadaké. A végvárak katonasága állandó haderő volt és törvény szerint részben magyar, mert legalább egy harmad részben magyarnak kellett lennie a Habsburgok alatt is. A folytonos hadi állapot e mellett új magyar katonai typust teremtett : a hajdúságot. Már pedig ezekről a jól összegyakorolt hajdúkról csakugyan nem állíthatja jólélekkel senki sem, hogy őket németül komandérozták volna akár Erdélyben, akár Magyarországon. Azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy ezeket Bethlen katonai szervezettel telepíti le. A mezei hadak többi része : a fölkelő nemesi had, telekkatonaság, zászlós urak bandériumai meg éppen magyar nyelven vezérelt csupa magyarok. Hiszen éppen ez a magyar nyelv volt a bécsiek szemében a legnagyobb szálka. Éppen a királyi csapatok magyarsága miatt törekedtek állandóan arra, hogy ezeket fokozatosan csökkentsék és helyükbe német csapatokat varrjanak az ország nyakába. Fenmaradt magyar vezényszóink fél német volta is a mellett bizonyít, hogy a német komandó éppen ezeknek a »császárkirályi Végházi és mezei hadaknak« ajakán szükségből alakúit át olyan fura magyarságúvá, mint pl. : Nyissátok föl az lódingot : Két iáidból czuggal formallyatok hármat ; Abmasérozzatok czugveisz Mindezek arra vallanak, hogy a XVII. század elején a magyar vezényleti nyelv alapjában már kész volt és pedig Magyarországon szükségből és jórészt alcaratlan, Erdélyben pedig öntudatosan végzett munka eredményeként. A XVII. századtól kezdve a hadi dolgok Európaszerte rendszeres tudománynyá váltak. Igaz, hogy az ilyesmit nem igen vette be a magyar természet s ezért magyar hadtudósaink Zrínyi óta nem is igen voltak, mert alkalom és mód nem volt már többé ilyenek képződhetésére, mindazonáltal a körülmények kényszere sok újítást hozott be a magyar hadügybe is, a melyek ennek legalább is alsóbb tagozataiban nemzeti formában is jelentkezni kezdenek. Nemzeti önállóságunkat éppen a hadügy terén adtuk föl a leghamarább s ezért aztán ezek az újítások német közvetítéssel, tehát német gúnyában, vagy legalább is német mintára jelentkeznek. Legrégibb vezényszavaink azonban mindezek daczára is magyar termésűek. Csakhogy persze bennök nem a mai értelemben vett, fegyelmezett csapatoknak szóló vezényszókat kell keresnünk, hanem inkább vezetőszókat. Még Rákóczi Ferencznek a vezére is, az igazán katonailag iskolázott gróf Forgách Simon, arról panaszkodik, hogy a magyar seregek nem ismerik a jó hadirendet, disciplinât és pogány módra hadakoznak.1 Ezekben 1 Zrínyi M. hadtudományi munkái. Kiadta a M. Tud. Akadémia, Bpest, 1891. 68. 1.