Századok – 1909

Értekezések - SZTRIPSZKY HIADOR: A magyar vezényszó történetéhez - I. közl. 129

A MAGYAR VEZÉNYSZÓ TÖRTÉNETÉHEZ. 133 a hadakban inkább vezetőkre volt szükség, — Takáts Sándor szavaiként 1

— mint vezénylőkre ; ilyen előttük járó gondviselő pedig mindig bőven akadt. Ezeknek gyakorlása alatt fejlődtek ki már a XVI. században az utánnam meg az előre vitézek vezetőszók. Gabelmann 1594-ben följegyezte, hogy Pesten a törökökkel vivott harczban harsányan kiáltozták a magyar kapitányok »das hátrahátra /<< A harczi kiáltás országszerte a rajta, hozzá-hozzá vitézek és a Jézus neve volt. A hajdúk hujrá-hujrá-1 ordítottak. A XVII. századból még ezekre hivatkozik Takáts : Puskát csappants. Lassan-lassan, Vágtass, Rohanj! A német hatalom terjedésével azután elterjedtek a német vezényszók is, a rendszeresen képzett német csapatok révén, a kikkel a magyarnak akár ellenségként, akár zsoldos-társként dolga akadt. Természetszerűleg leghamarább képződtek ki a lovasságra vonatkozó vezényszók. Magyarországon a lóra termett nemesekországában a lovassági szolgálat a nemeseknek előjoga volt, a melylyel úgy is éltek ezek, hogy a magyar hadsereg egészen kezdettől fogva a nagy Mátyás idejéig majdnem kizárólag lovasságból állott.2

Lovassági vezényszavaink tehát igen valószínűen a legrégiebbek, mert legalább is Mátyás-koriak. A huszárság és a huszár név katonai értelmű megalakulása u. i. Mátyáshoz fűződik.3

Túlnyomóan lovas volt a magyar sereg a zsoldos világban is, a magyar természetnek megfelelően. ígyen jellemző pl. hogy a székelyek jórészt lovasok, a szászok csupán gyalogosok. Ezért fejlődött ki a magyar könnyű lovasság vezényleti nyelve leghamarább s ezért van az, hogy az eddig ismert legrészletesebb magyar gyakorlati szabályzat éppen huszárezredre vonatkozik (Károlyi-ezred 1736-ból), a melynek vezényszavai sokkal magyarosabbak, mint a gyalogságiak. A magyar csapatok tüzérsége nem magyarokból telt ki, hanem hazai szászokból és jórészt csupa idegenekből (németek, francziák), s e miatt tüzérségi magyar vezényszavaink nem 1 Magyar lobogók. Bp. Hirlap 1903. 260. sz. 2 Erdélyben 1540-ben nemzetenként 1000, tehát 3000 emberhói állott az állandó had, 1550-ben már 6000. 1573 óta a székelyek minden 20 ember után egy lovast és egy gyalogost, az egész szászság pedig 1575-tól fogva összesen 1000 embert tartozott kiállítani. Erdélynek 1552 óta még külön állandó hadseregféléje is volt: a két erdélyi vajda évenként 15000 frtot kapott, a miért köteles volt Erdély védelmére 2000 lovast és 1000 gyalogost tartani. A huszárság mellett a magyar darabontok is kezdenek szerepelni (okiratilag legelőször 1552 és 1566), de még inkább a XVI. század elején keletkezett hajdú csapatok. » Jól bebizonyítja ezt Huszár Imre, A huszárok eredete cz. czikkében. (Hadtörténelmi Közlemények 1892. V. köt. 81. sz.)