Századok – 1909
Értekezések - SZTRIPSZKY HIADOR: A magyar vezényszó történetéhez - I. közl. 129
A MAGYAR VEZÉNYSZÓ! TÖRTÉSETÉHEZ. 1.81 A mióta Erdély külön és pedig nemzeti fejedelemséggé alakúit, másfélszáz esztendőn keresztül állandóan harczol az idegen törekvések ellen, állandóan védi az összes magyarságot és példaszerű magyar voltával állandóan erejében tartja a magyar nemzeti jelleget. Viszont pedig, a míg Erdély a Habsburgokkal hadakozik, Magyarország hasonlóan állandó harczban áll à törökkel. Ezek a szünetet alig ismerő nemzeti küzdelmek meg kellett hogy teremtsék a magyar vezényszókat is, nem intézményesen ugyan, de hagyományszerűen ezeket át kellett hogy adják nemzedékről-nemzedékre éppen folytonosságuk miatt. Képtelenség ugyanis föltenni, hogy az erdélyi seregek zömét, a székelyeket meg a megyei magyar bandériumokat, nem magyarúl vezényelték volna. Bethlen Gábornak kék, veres darabontjai, meg a XVII. század haczérjai kitűnően fegyelmezett és begyakorolt katonák voltak s állandó fejedelmi had lévén, fegyelem, kiképzés és fölszerelés dolgában teljesen a kor színvonalán állott. Erről egyebek közt a strasnitzai haditény beszél a legékesebbenszólóan.1 Igaz, sok volt az erdélyi hadakban az idegen, többnyire német, zsoldos is. Ámde ez éppen azt bizonyítja, hogy ezektől a jól begyakorolt idegenektől volt alkalmuk és idejük tanúlni a székely-magyar hadaknak is.2 A fejedelmek rendeletére gyakran tartottak lustrákat, a melyek valósággal a mai hadgyakorlatoknak feleltek meg. Hogyha tehát egyszer rendszeres katonai kiképzésben részesültek ezek a magyar hadak, okvetetlenül megvolt hozzá a maguk magyar vezényleti nyelve is, a mely azután csak úgy szöszön-boron még sem sikkadhatott el Erdélyben, mint a hogy tényleg elsikkadt Mária Terézia után Magyarországon. A miképen a tételes jog mellett érvényessége van a szokásjognak is, azonképen megvolt a szokásszerűség a XVII. század folyamán a vezényleti nyelvben is, hogyha Bethlen Gábor idejében mai értelemben vett tételekbe foglaltan nem is maradt reánk. Megőrizte és továbbra fentartotta ezt az álló hadakban a hagyomány és a folytonos gyakorlat a háborúk alatt, a rendes csapatokon kivűl pedig a többszörös insurrectio. Nem kell azonban azt gondolni, hogy a XVII. században csak az erdélyi hadsereg vezénylete volt magyar. Ilyen volt a királyi és megyei csapatok nyelve Magyarországon is, és pedig 1 Olchváry, Bethlen G. hadseregének szervezete. Hadtört. Közi. I. 614. 2 Ezekről azt mondja egy 1672 évi följegyzés, a mely a magyarországi redukált hadak elkeseredett állapotát találóan jellemzi : >>Az Istent nem várják olyan szívesen, mint az erdélyi hadat«. (Takáts S. Kísérletek a magyar haderő feloszlatására. Századok, 1904. 285. 1.) Ezeknek az idegeneknek katonai értékére nézve lásd Zrinyi hadtudom, munkái (Bpest, 1891) az Afiumnak 110—114. lapjait. 9*
