Századok – 1909

Értekezések - MADZSAR IMRE: Egyének és tömegek a történelemben - II. és befej. közl. 97

104 DR. MADZSAR IMRE. jelenségeket foglal magában, hanem tisztán egyénieket is, a mely utóbbiak azonban nem kevésbbé társadalmiak, minthogy a közösség életét kétségtelenül befolyásolják. A történetíró tehát nemcsak collectiv jelenségekkel találja magát szemközt, ha vizsgálatának tárgyául az emberi társaságokat tekinti.1

Ezen individuális jelenségeknek némileg Barth is helyet ad, és pedig a kiváló emberekben, illetve ezeknek a közösségre gyakorolt hatásában. De mik is tulaj donképen a kiváló emberek ? Mi az, a mi bennük megnyilvánul ? Nem egyéb, mint egyik, magasabbfokú jelentkezési formája oly képességeknek, a melyeknek csirái mindegyikünkben megvannak. A szó szoros értelmében mindenki egyéniség. Viszont a legkiválóbb ember is bizonyos dolgokban egyforma nézeteket és érzelmeket táplál azokkal, a kikkel egy társadalomban vagy legalább is egy szellemi közösségben él. 2 Ezért a hősöktől a legjelentéktelenebb emberig az átmeneteknek megszakítatlan sorozata vezet, a melynek egyetlen pontján sem lehet határvonalat megállapítani.3

Minél részletesebb és-1 De világos, hogy a soeiologus sem. Ezért helytelen, hogy Szentpétery (207. 1.) a oolleetivista felfogást a sociologiából vezeti le, azon a réven, hogy ez utóbbi első sorban a társadalomban »működő collectiv erőket vizsgálja«. A sociologiának ez az »alapjában collectiv jellege« nemcsak hogy nem »egészen kétségbevonhatatlan«, mint Szentpétsry mondja, hanem ellenkezőleg, a leghatározottabban kétségbe vonandó. Mi oka lenne a helyesen értelmezett sociologiának arra, hogy az egyéni erőket és jelenségeket a maguk társadalmi vonatkozásaiban kevésbbé vegye figyelembe, mint a minő jelentőséggel azok a valóságban bírnak ? Tarde, kit pedig mindenki sociologusnak ismer, éppen az egyéni cselekvéseknek utánzás útján való elterjedésével foglalkozik. A társadalmi egységeknek a maguk reális természetükben való elfogúlatlan szemlélete, minthogy bennük a valóságban egyéni és collectiv erők állandóan és a legkülönfélébb módon össze vannak szövődve, semmiképpen sem vezethet arra, hogy az egyik vagy másik erőt túlbecsüljük vagy a tudományban kelleténél jobban előtérbe helyezzük. 2 Cicero, De officii I. cap. 30. Intellegendum est duabus quasi nos a natura indutos esse personis ; quarum una communis est. . . altera autsm, quae proprie singulis est tributa . . . E közös elemek ismét kétfélék, részint általános emberi természetünk, részint társadalmi kötelékeink által föltételezettek. A föntebbiekben éppen az utóbbi különbségnek szem elől tévesztéséről van szó. 3 A »hősök« fogalma Carlylenél sem egységes, hanem fokozatai