Századok – 1908

Történeti irodalom - Horváth Jenő: A történelem bölcselete. Ism. Rácz Lajos 834

TÖRTÉNETI IRODALOM. 835 és tömeg viszonya ; a történeti és természeti törvény közti különbség, az értékfogalom szerepe) ; miért nem foglalkozik azzal a törekvéssel, mely a történelem-philosophiát, épúgy mint a jogbölcsészetet, a sociologiába akarja beolvasztani, azzal akarja azonosítani. Szerzőnk ezzel szemben, mint az előszóban mondja, m tiszta általánosításnak.. . hálátlan útjára indúl« (VII. 1.), vagyis a történelem-bölcseletet úgy fogja fel, mint a melynek feladata a történelem anyagát egy egységes képpé összefoglalni, az egész fölött általános áttekintést nyújtani. Ez az egyik feladat, a melyet művében megoldani törekszik. A másik kultmhistóriai. Erre vonatkozólag ezt mondja : »E tanulmánynak nem a fogalmak szeszélyes dobálása . . . hanem az emberi művelődés hosszas értékelése adott létet« (VIII. 1.) ; ehez képest műve második része rövid áttekintés »az emberi művelődés korszakai, alapelvei és irányeszméi« fölött. De még egy harmadik dolgot is bevon tárgyalása keretébe : az anthropogeographiai elemeket és tényezőket, a föld, faj s külső viszonyok befolyását a történelmi események alakulására. Hát tagadhatatlan, hogy mindezek jelentékeny tényezői a történelem bölcseletének, de azért a mű elolvasása után mégis csalódottan, kielégítetlenül teszszük azt le kezünkből ; úgy érezzük, hogy a szerző inkább történelmet, közelebbről kultúrtörténetet, mint történet-philosophiát nyújtott. Igaz, hogy van a műben egy ily czímű fejezet is : A történettudomány ismerettana (12—25. 1.), de ez alig egyéb, mint a történelem tárgyának, körének és feladatának rhapsodikus megállapítása. Szerzőnk előadása, tárgyalásának modora rhapsodikus. Siet, szinte rohan czélja felé s könnyedén ide-oda vet egy-egy nagy mondást, a nélkül, hogy annak értelmét az olvasó világosan beláthatná. Ilyen nagy mondása mindjárt az 1. lapon a következő : »Minden ismeret — és ezt sokszor elfelejtik azok, a kik az ismeretekről köteteket írnak — az ember körűi forog.« E homályos mondás értelme vagy az, hogy minden ismeret az ember szellemi functiója, vagy az, hogy minden ismeret az emberre irányúi ; az utóbbi nem igaz (példa rá a technikai és physikai tudományok nagy része), az előbbi pedig magától értetődik s így nem szorúl bizonyításra, mert hiszen a mi ismeretünk csak a mi közreműködésünk segítségével jöhet létre. Még kevésbbé van értelme ugyanott e mondásnak : »Kétféle ismeret van : természetes, melyet érzékszerveink útján nyerünk és természetfölötti} melynek megszerzéséhez érzékszerveink nem elegendők.« — Az előbbiek alatt szerzőnk a természettudományokat, az utóbbiak alatt a történeti tudományokat érti. Állítása fölötte kétes értékű. Igaz, hogy természettudományi ismereteink kiinduló pontja az 53*