Századok – 1908

Értekezések - TAKÁTS SÁNDOR: Műveltségtörténeti közlemények - VIII. A magyar léhen és holden - I. közl. 245

MŰVELTSÉGrTÖKTÉNETI KÖZLEMÉNYEK. VIII. A MAGYAR LÉHEN ÉS A HOLDEN. — Elsó közlemény. — A magyar jobbágyság történetét törvények és politikai rendeletek alapján megírni nem nehéz dolog. De az így készült munkából a jobbágyság valódi állapotát megismerni sohasem fogjuk. Ismeretes dolog, hogy a magyar jobbágyság élete a XVI. és a XVII. században a legmozgalmasabb és így a legtanulságosabb. Ha e századok tizedlajstromait, összeírásait és rovásait vizsgáljuk, meglepetve látjuk, hogy a törvényeknek és rendeleteknek az életre minő csekély hatásuk volt. Nem a törvények, nem is a rendeletek, hanem a helyi szokások és az új viszonyok teremtette állapotok irányítják mindenütt a jobbágyok életét és sorsát. Mivel pedig a hódoltság korában a viszonyok évről-évre, faluról-falura változnak, bizonyos, hogy olyan általános, egységes és megállapodott elvekről és intézményekről, a milyeneket a hozott törvények alapján kellene föltételeznünk, szó sem lehet. Az élet mást mond mint a törvény. Mármost elgondolhatjuk, minő messze jár az olyan író az igazságtól, a ki csakis a jobbágyokra vonatkozó törvényekből építi föl a jobbágyság történetét, ezekből vonja le a következtetéseket, ezekből állítja fel az alapelveket. Hiszen a hány összeírásunk van, annyi írott tanúság áll előttünk arra, hogy a törvény ereje megtört a helyi szokásokon és a kiváltságokon. A hány ház, annyi volt a szokás. Nem is lehet ez másképen az olyan viszonyok között, a milyenek nálunk voltak a hódoltság korában. Idegenek jönnek-mennek, s ha valahol megszállnak, ígéretekkel, kiváltságokkal igyekeznek őket megtelepíteni. Maga a magyar jobbágyság is örökké vándorolt. Egyik urat a másik után változtatta, hogy sorsán lendítsen valamit, és ott telepedett meg, a hol legtöbbet Ígértek neki. Ilyen körülmények között, még ugyanazon uradalom falvaiban is változnak a szokások, az adónemek és a kiváltságok, változik maga a telekegység is. Egyik helyen zsellérszámba veszik azt, a kit másutt jó magabíró jobbágynak tartanak ; itt a jobbágynak kevesebb a földje és az ingósága, mint amott a zsel-