Századok – 1908
Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: Individualis és collectiv történetírás 193
202 SZENTPÉTER Y IMRE. íme, így kerülnek egymással szembe az elméletben olyan szélsőségek, melyeket a valóság semmikép sem igazol. A collectivismus olyan elvek miatt támadja a történettudományt, a melyeket az, legalább is oly túlzott alakban, nem ismer magáénak, s viszont maga olyan elveket hirdet, melyeket a hirdetett mértékben megvalósítani nem tud. Ez a tény jelöli meg azon támadások igazságtalanságát, melyek a történettudományt a collectiv irány részéről érik. Még csak nemrégiben is a történettudományt érő támadások ellen való védekezés első hevében maguk a védekezők is szem elől tévesztették azt az alapigazságot, hogy a túlzás egyik irányban sem jogosult, s annyira kardoskodtak az individuális álláspont helyessége mellett, hogy szintén túlzásokba esve, védelem helyett jóformán igazolták a történetírást érő vádak jogosultságát. Ma már tudjuk, hogy a szélsőség mindkét irányban helytelen. Mint 0. Hintze mondja (id. m. 65. 1.) Lamprecht egyik theoretikus művének ismertetésében : »A történeti életben ép oly kevéssé vannak tisztán általános, mint tisztán individuális természetű események.« Nem szélsőséges ellentétről, hanem csakis foki különbözetről lehet tehát szó az eltérő felfogások között. Ügy a collectiv, mint az individuális irányzat is csak akkor lesz jogosult, ha ekként formulázza a kérdést : hogyan érvényesülnek a történeti események alakításában az individuális és a collectiv elemek, s lehet-e közöttük hatás tekintetében foki különbséget tenni, a nélkül azonban, hogy akár az egyiket, akár a másikat jogosulatlanul és indokolatlanul háttérbe szorítanák, ? Csakis ezen a mérsékelt állásponton lehet azután szó egymás kölcsönös megértéséről s az eszmék tisztázásáról. II. A COLLECTIV ÉS INDIVIDUÁLIS TÉNYEZŐK JELENTŐSÉGE. Magát a tételt, hogy a történelem folyamának alakításában a collectiv jellegű események és momentumok nagy jelentőséggel bírnak, ma már senki sem vonja kétségbe. A praktikus történettudomány különben, ha ösztönszerűleg is, mindig tudatában volt e ténynek, s az újabb idők haladása e tekintetben főleg abban áll, hogy a történetírás most már öntudatosan iparkodik a