Századok – 1908

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: Individualis és collectiv történetírás 193

200 SZENTPÉTER Y IMRE. het, egyetlen szakaszában sem volt ilyen szélsőségesen individuális. E tény igazságát a collectiv felfogás higgadtabb követői maguk is kénytelenek beismerni, a nélkül természetesen, hogy levonnák az igazság következményeit. Barth is kijelenti, hogy a történettudomány, még ha egyeseknek életrajzával, mémoirejaival, genealógiájával foglalkozott is, ezt is mindig az illetőknek az összességre gyakorolt hatásának szempontjából tette (3), továbbá hogy az eddigi történetírás is mindig elismerte, hogy a közösséggel semmi kapcsolatban nem álló egyes individuum nem tárgya a történelemnek (217). De azért ő is, mint a collectiv felfogásnak minden követője, általában mégis csak az absolut értelemben vett individuális irány szélmalma ellen hadakozik. Ebben kell keresnünk a történeti collectivismusnak egyik alaptévedését. A collectiv irányzat úgy tünteti fel a történetírást, mint a legszélsőbb individualismus megtestesítőjét, holott maga a történetírás e tételről mit sem tud, s azt a magáénak el nem fogadhatja. Ha mármost viszont azt az elméletet veszszük vizsgálat alá, melyet a collectivismus a történettudománynak állítólagos alaptétele helyére állítani akar, akkor e tekintetben ép olyan túlzást fogunk találni, mint a milyen túlzás a rideg individualismust tüntetni fel a történetírás alaptételéül. Mindenekelőtt is nagyon feltűnő, hogy a collectiv iránynak azok a képviselői, a kik elméleti fejtegetéseiket a gyakorlatban is alkalmazni akarták, mindnyájan sikertelen munkát végeztek annyiban, hogy az individuumot nem tudták teljesen kiküszöbölni a történeti események előidéző okainak sorából. Munkájuk az ellenkező értelmű theoretikus megállapítások ellenére alig, vagy legalább is nem nagyon különbözik más történetírók munkájától a történeti individuumoknak az események irányítására gyakorolt befolyása tekintetében. Lamprecht pl. ki a történetírók között tudvalevőleg egyike a collectiv irány legharcziasabb bajnokainak, német történetében épen úgy tárgyalja a történelem nagy alakjait, és — miként Meyer megjegyzi (id. h. 10. 1.) — épen úgy róluk nevezi el az egyes kor-