Századok – 1907

Történeti irodalom - Sborník prací historických. K. šedesátým narozeninám prof. dra Jaroslava Golla. Ism. Ernyey József 945

•945 TÖRTÉNETI IRODALOM. Borsai Nagy Pálnak életével is. — Ballun Ernő Bonfinius nyomán a kenyérmezei diadalt írja le, melynek színhelye tudvalevőleg Hunyad megye. — Szabó Imre úrbéri összeírásokból és szerződésekből Jobbágy -szolgálatoh Hunyad megye erdőhát-vidékén czím alatt 1698-tól 1820-ig összeállítja a főleg oláh jobbágyokra vonatkozó szolgálmányokat, értékes adatokat nyújtván ezzel hazánk gazdaságtörténetéhez. — Ugyancsak Szabó Imre tollából származik a dévai csizmadia és timár czéh monographiája is. A czéhlevél 1720 jun. 7-ről való ugyan, de a szerző feltevései szerint az egyesült czéh »legalább a XVI-ik században már létezett.« A dolgozat nem csupán okirat-közlés, hanem kimerítő rajza a czéh beléletének is. — Felemlítendő még Hollósvári Imre tanulmánya : Adalékok a »hunyadi vaskőtelep« bányászatának történetéhez, a mennyiben helyenként a római bányászat emlékeire is kiterjeszkedik, sőt néhány feliratot is közöl. Mind a két Évkönyv dicséretes gondossággal van szerkesztve. —СН —E. Sborník praci historickych. К sedesátym narozeninám dvor. rady prof. dra Jaroslava Golla vydali jeho záci. Redigovali : J. Bidlo, G. Friedrich, К. Krofta. Prága, 1906. A prágai Historicky Klub kiadása. 4-r. 8, 388 1. Arczképpel és két oklevél-hasonmással. Göll Jaroszláv tanár születése hatvanadik évfordulóját díszes kiadványnyal tették emlékezetessé hálás tanítványai, a cseh historikusok. Huszonnégy czikk a történelem minden ágából van e kötetben összegyűjtve. Mi csak azokról a czikkekről szólunk, melyek egy vagy más tekintetben érdeklődésünkre tarthatnak számot. — így pl. Fr. Hybl (55—72. 11.) Bulgária közállapotait az Asen-ház kihalta után (1257) vázolja. Bulgária ez időben a macsói bán által magyar befolyás alá került. Rostislav Mihalovics orosz herczeg, IV. Béla veje, a bánságon kívül Bosznia nagy részét is bírta. Hatalma, tekintélye akkora volt, hogy leányát az ifjú Asen Mihály vette nőül. A bán megtorolta veje halálát. Megverte a trónkövetelőt és a nemzeti párt ellenkezése daczára a magyarbarát Mycest ültette a trónra. Személyét illetőleg Wertner, Pauler, Ruvarac stb. theoriákat állí­tanak fel, melyek közül a szerző Wertner nézetét fogadja el. Ellene támad Konstantinos, a görög udvar pártfogoltja, a ki megverte Mycest, s felhasználva a magyarok cseh háborúját, betört a Szörényi bánságba is. Aegidius ugyan megtorolta ezt, de a magyar jelölt mégsem tudta elérni trónját. Feltámadt ellene az orosz eredetű Jakab despota s az új zavarok folyamán Mycest már a magyarok is elejtették s a gyáva király Byzanczba menekült. Innen Slamander mellé az ősi Trója vidékére internálták (1265). Utódai mint Asan berezegek a XV-ik századig szerepelnek.

Next

/
Thumbnails
Contents