Századok – 1907

Történeti irodalom - Smičiklas T.: Codex diplomaticus regni Croatiae Dalmatiae et Slavoniae. Vol. III. IV. Ism. Šufflay Milán 838

85'! TÖRTÉNETI IRODALOM. ledöntötték. A III. köt. 168. sz. oklevele fölötte érdekes a dalmát városok bíráskodására nézve. Továbbá egész oklevélsorozat van, mely a saját ügyeikben hatalmaskodó vagy idegen (velenczei és magyar) politikai érdekeket szolgáló érsekeknek éspüspököknek a városi kolostorokkal és kormányokkal való összeütközéseit illusztrálja. Külön fölhívom a kutatók figyelmét a III. köt. 63. számú darabjára (II. Endre 1207-iki privilegiüma Almissa városának), mivel a kiadó megjegyzése szerint az oklevél több okból gyanús, és úgy látszik, mintha az 1207-iki spalatói kiváltságlevél (61. sz.) után készült és Miklós bán elé 1323-ban Dalmácziában való tartózkodása alkalmával terjesztetett volna.. Az oklevél, kivéve a főurak sorának hiányát, tényleg szórói-szóra megegyezik a spalatói privilégiummal ;]) de ezen körülmény aligha tartozik a kiadó (különben nem részletezett) okai közé,, melyeknél fogva az oklevelet gyanúsnak tartja, mert az egyezés kielégítő magyarázatot talál a két oklevél azonos provenientiájában. Érdekes, sőt szükséges lett volna, hogy a kiadó részletesen felsorolja az érintett okokat, mert nekünk, kik nem ismerhetjük annyira az idevágó későbbi anyagot, nehéz azokat kitalálnunk,, hacsak azt nem teszszük fel, hogy a magyar király szóba sem állhatott a hírhedt és átkozott kalózok városával. De az almissaiak rabló-hajlamai épen azért, mert a tengeren kielégítést találtak,, még pedig legtöbbször Magyarország örökös vetélytársa, a velenczei köztársaság kárára, közvetett, háború esetében pedig közvetetlen hasznot hozhattak a királynak. Velencze sem szégyenli magát békét és barátságot kötni Almissával (1208. 67. sz.), sőt a két oklevél gyors egymásutánja köztük való okozati összefüggésre enged következtetni. Ugyanis a ravasz köztársaság siet, hogy a magyar király privilégiumát ellensúlyozza szerződéssel, melynek ezen passusa : »nunquam vero per nos (Almissanos) vei per alios aduersus eos (Venetos) ire vei aliqua eis nociua tractare .... debeamus« teljesen megtompítja az 1207-iki kiváltságlevél rejtett élét. A »datum per manus« formula és a főurak sorozatának hiánya szintén nem gyanús az olyan átiratban, melyben az író az arengát az »etcetera« szóval megrövidíti2) és a melynek hártyája oly szűkre van szabva, hogy a főurak hosszú sora teljesen ') Épen ezért a két oklevelet közvetlenül egymás után kellett volna besorozni, tehát a természetes és helyes sorrend a következő lett volna : 63 (kiváltság a spalatói egyház részére), 61, 62. sz. 2) . . . . »quod privilégium a predecessoribus nostris glor(iose memorie) regibus, videlicet avo, patre etcetera.« A kiadásban pontok következnek, mintha nem lehetne valamit elolvasni ; de ez hiba, mert az etc. után mindjárt következik : Ego Andreas . . . stb., a mint helyesen közli Wenzel : Árpkori Üj Okmt. I. 93.