Századok – 1907

Tárcza - Bleyer Jakab: Nehány megjegyzés Fiók Károlynak »Géza fejedelem nevéről« szóló értekezéséhez 758

TÁRCZA, 761 gót eredetű ez a név, akár hottentotta ; mert a történeti feljegyzések ezt, és csakis ezt a formát, melyet a gótok használtak, származtatták át ránk. Az »At'eli« vagy most már »Atye-le« alak (Fióknál egyegy hang vajmi keveset jelent !) nincs meg sehol, csak Fiók fejében ; arra pedig nem adok semmit ! De azt hiszem, más sem ad. A következőkben azután részletesen igyekszik Fiók az én Attila >• Etele származtatásomat megczáfolni. Ezzel gyorsan végezhetünk. Azt az állításomat, hogy a magyarban nincs m >• b megfelelés, a mogyoró > bögyörő, mente > bunda és hasonló párhuzamokkal akarja megdönteni ; *) de ez nem elég, hanem ismét egy új »sarkalatos törvényt« állít fel —à la »Trézsi.« Mert Fiók, a hányszor ront, annyiszor épít ! És milyen könnyű szerrel ! Én egy évig kerestem a magyarban szókezdő és szóközépi a >• e megfeleléseket, és nem találtam egyet sem ; ime, Fiók szolgál vele bőségesen : Attila > Atye-lech >• Edzelekh, As-kam > Eskam, Atye-ket > Edekon, vagy zavar > zever, kavar > kever stb. Ez egész világos és ') Nem akarom e »sarkalatos törvényt«, melyről Fiókon kívül senki a világon nem tud, komolyan czáfolni, hanem csak röviden egy-két szóval akarom elintézni, mint egyikét ama sok csodabogárnak, a melytől dolgozata hemzseg. Mit jelent egy magyar »m > b megfelelés« ? Azt jelenti, hogy та-böl b lett. vagyis hogy a magyar nyelv történeti életén belül az m átváltozott 6-vé, a mint a gyermekből ifjú, az ifjúból férfi s így tovább fejlődik. De ha az m átváltozott Ь-vé, akkor már nem m, csak b, a mint a férfi nem lehet egyszerre férfi, meg ifjú, meg gyermek. Hogy lehetnének kettős formáink, ha a 6-vel kezdődő alakok m-es alakokból fejlődtek volna ? Az a körülmény tehát, hogy mind a kettő, az m-es és a b-s alak is megvan, már önmagában is teljes absurdumnak minősíti a Fióktól felállított magyar »m > b megfelelést«. Ennek belátása a történeti nyelvtan abc-jéhez tartozik, és hihetetlen, hogy erről Fióknak, a philologusnák, sejtelme se legyen ! Ily előzmény után egészen természetes, hogy Fiók a nyelvtörténeti methodus egyszeregy-jét sem tudja, t. i. azt, hogy ha két szót állítok egymás mellé és azokból valamely nyelvtörténeti jelenségre akarok következtetni, akkor nemcsak az egyiknek, hanem a másiknak mivoltával is tisztában kell lennem. Tudnom kell, hogy mindkettőnek mi az eredete és mi a múltja. »Mosolyog« mellé Fiók a »bazsalyog«-ot állítja, a »mogyoró« mellé a »bögyörőt«, a »mente« mellé a »bundát«. Ezek közül mármost »mosolyog« a finn-ugor szókincshez tartozik (olv. Szinnyei : Nyelvhas. 156.), a »bazsalyog« pedig ismeretlen eredetű (hátha idegen származású ?) ; a »mogyoró« török jövevényszó (olv. Gombocz czikkét M. Nyelv, III. 307.) ; a »bögyörő« pedig megint ismeretlen múltú (hátha finn-ugor ósszó, vagy szlávból való kölcsönzés ?) ; a »mente« német eredetű (olv. Miklosich : Et. Wb. — Szarvas: Nyr. XIV. 50.), a »bunda« meg ismét ismeretlen származású. (Hátha Szláv? Olv. Budenz : Ny. E. VI. 301.) Kérdem, mit lehet ezen ismeretlen eredetű szókból következtetni? Józan észszel semmit; de még a legkalandosabb képzelettel sem azt, hogy e szavak szókezdő 6-je »г-ből fejlődött. Hátha más hangból fejlődött, hátha — a mi mindenesetre a legvalószínűbb '—nem is fejlemény, hanem eredeti ? De itt van »mozgat« (olv. Budenz: MUSz.) és »bizgat« ! Hát kérem, ha'a »bizgat« szót okvetetlenül valami más szóval kell kapcsolatba hoznunk, nem sokkal valószínűbb a SZÁZADOK. 1907. VIII. FÜZET. 49