Századok – 1907

Történeti irodalom - Levrault; Léon: L’histoire. Évolution du genre. Ism. Marczinkó Ferencz 751

752 TÖRTÉNETI IRODALOM. 752 tulajdonképen a franczia történetírás alapjait. Geoffroy de Villehardouin Conquête de Constantinople czímű munkája az első franczia történeti krónika s egyúttal a franczia széppróza első terméke. A negyedik keresztes hadjáratot írja le, melyben ő maga is részt vett. Krónikájának egyik részében büszkén mondja, hogy »tanu erre Geoffroy, a ki ezt a munkát írja s a ki életében egy szót sem hazudott.« Elég biztosíték arra, hogy ez már nem költemény, hanem valóság. Katonai munka, akárcsak Xenophon Anabasisa ; a harczokon kívül egyéb semmi sem érdekli íróját, sem a népek, sem a szokások, még kevésbbé az intézmények. De egy félszázad múlva már feltűnik az a krónikás, a ki ezeket a dolgokat is figyelemre méltatja. Jean de Join ville, a Vie de St. Louis szerzője. Jean de Joinville már nemcsak Szent Lajosról ír, a kit különben ő tett a francziák legnépszerűbb királyává, hanem a szent király keresztes hadjáratairól írván, szívesen beszél a Nílusról, a beduinokról, tatárokról stb. Nemcsak életrajzot ad, hanem emlékiratot, s korképet fest az egyetemes történelemből. A fejlődés harmadik fokozatát a százéves háború historikusa, Jehan Froissart jelöli. A Chroniques érdemes szerzője III. Eduárd angol király feleségének megbízásából írta művét. Húsz esztendeig volt úton s így gyűjtötte az adatokat munkájához. Ez az ember tehát nem lehet krónikás, hanem hivatásos kutató historikus, a ki a százéves háború bonyolult voltánál fogva kiterjeszkedik nemcsak az angol, franczia dolgokra, hanem az olasz, portugál, spanyol ügyekre is. Annyira érdeklődik minden részlet iránt, hogy sokan már inkább regényírónak, mint historikusnak tartják. Másfélszáz évig, a XV-ik század második feléig, az ő iskolája uralkodik a történetírás terén. Másfélszáz év múlva XI. Lajos barátja és félig-meddig helyettese, Commynees az, a ki ismét tökéletesíti a történetírást és új irányba vezeti azt. Commynees politikus és államférfiú, tehát nem érdeklik a csaták, hanem a politika. Valóságos franczia Macchiavelli. Minden adatot gyanakodva fogad, mert szerinte »nem szégyen az írónak gyanakvónak lenni, de szégyen rászedetni.« Nagy figyelmet fordít a dolgok okaira és vonatkozásaira ; a népek jelleme, az éghajlat már szerinte nagy befolyással vannak a történelmi eseményekre, ezért művében, a Mémoires-ban ezekkel behatóan foglalkozik. Benne üdvözöljük az első philosophiai történetírót. Az említett négy író rakta le a franczia történetírás alapjait. Más-más irányban és szellemben dolgozva, megalapítói lettek a későbbi irányoknak is. A XVI. és XVII. század történelmi jelenetekben gazdag korszak, és szereplő egyéniségeinek talán legjobban a részletek iránt oly nagyon érdeklődő Froissart tetszett.