Századok – 1907

Történeti irodalom - Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Ism. Zoványi Jenő 648

662 TÖRTÉNETI IRODALOM. 662 tartja. Báthory Kristóffal meg 1585-ben adat hatalmat az oláh vladikának, noha már 1581-ben meghalt. Szilvásujfalvinak újításai (II. 188., V. 180.) nem voltak independens irányúak ; a szerző, ki gyakorta nem hisz kétségbevonhatatlan bizonyságoknak sem, ez alkalommal sokkal többet olvas ki Hodászi thesiseiból, mint a mennyi van bennök ; a mit pedig hitelesen tudunk a Szilvásujfalvi álláspontjáról, az csak annyit bizonyít, hogy a püspöki hivatalt találta mellőzendőnek. Nem is egy a hiba abban a mondatában, hogy »a tiszáninneniek . . . liszkai zsinatukon (1651. január 23.) a presbyterium mellett nyilatkoztak.« (II. 221.) Egy egyházmegye végzését nem lehet az egész kerületre általánosítani, a liszkai zsinatot pedig egyedül a zempléni egyházmegye tartotta.' Ám ez a zsinat nem is mellette foglalt állást a presbyteriumnak, hanem ellene. Mellette nyilatkozott ellenben a megelőző évi újhelyi zsinat. Basire »Triumvirátus« czímű presbyterianus-ellenes munkája nemcsak Kalvinra, Bezára és Zanchira hivatkozik (II. 235.), a mint cziméből következteti a szerző, hanem rajtok kívül Bucerre is. Bársony György sohasem volt veszprémi püspök (II. 267.) és az ő műve ellen írt »Falsitas toti mundo detecta« (nem pedig »declarata«) czímű könyvnek nem Pósaházi a szerzője. (II. 267.) Ennek a könyvnek másutt is (IV. 356.) ugyancsak helytelenül írja mind a czímét, mind a szerzőjét. »Az Erdélyben letelepedett vagy csak ideiglenesen időző jelesebb lelkészek közül« kihagyta (II. 269.) épen a legjelesebbet,. Szatmárnémeti Mihályt, a kiről tévesen állítja egy másik részletben (IV. 343.), hogy sárospataki tanár volt, az »Igazság próbaköve« cz. munkájáról pedig, hogy 1669-ben jelent meg első ízben, mert már 1668-ban napvilágot látott. Helytelenül mondja Szatmárnémeti Sámuelről is, hogy »1712 tájt megy nyugalomba« (V. 124.), de csakhamar ezután (V. 130.) helyesen mondja, hogy 1717-ben történt halálával üresedett meg a széke. Pósaházi helye sem »távozása után« (V. 124.), hanem halálával ürült meg Gyulafehérvárott. A sárospataki collegium itteni letelepedése utáni három erdélyi collegiunmak szerinte hat tanára volt (IV. 306.), pedig az enyedi hárommal együtt- hétre ment a számuk összesen, mivel kettő volt Kolozsvárt is, mint Gyulafehérvárt, és nem egy, a mint Pokoly fölveszi. Igaza van benne, hogy foederativ volt a Coccejus theologiája (II. 287.), de nem ez a tulajdonság volt benne a lényeges és nem ez volt a miatta vívott harczok előidézője. Mikor azt említi, hogy Tótfalusi ellen azt a kifogást tették némelyek, hogy »Coccejus uram értelme szerint nincsen nyomtatva« a bibliája (IV. 336.), ugyanakkor meg kellett volna említenie, hogy viszont voltak