Századok – 1907

Történeti irodalom - Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Ism. Zoványi Jenő 648

TÖRTÉNETI IRODALOM. 661 Nem áll, hogy az unitarismus túlszárnyalta volna a kalvinismust a katholicismus elleni gyűlölségben. (I. 171.) Maga megczáfolja ezt az állítását, mikor mindjárt konstatálja, hogy a katholikus-ellenes törekvés 1566-ban »éri el a legtúlzóbb irányt« (!), a mikor pedig a kalvinismus állott a hatalom tetőpontján, mely mint mindenütt és mindig, a legtürelmetlenebb volt itt is, ekkor is a protestáns felekezetek között. Az az idézete, hogy »Dávidot nem lehetett a bibliából megfogni, mert az idézeteknek, bizonyítékoknak vagy alatta vagy felette mindig elsiklott«, nem annyira arra vall, a mit Pokoly kivon belőle, t. i. a bibliában való jártasságára, hanem inkább vitatkozási ügyességére. Az »u. n. debreczeni hitvitára nézve kétségtelen adatokkal« — mint mondja (I. 208.) — nem rendelkezünk, holott feltétlenül bizonyos magának Meliusnak egyik 1570-ben kiadott müvéből, hogy kettő is volt, a melyekről absolut hitelességgel ki van mutatva máshonnan az is, hogy csupán 1568-ban és 1569-ben tartathattak. Ügy látszik, teljességgel nem tud Melius adatáról, mert szerinte arról sincs emlékezés, hogy 1568 nyarától az 1569 októberéig tartott váradi hitvitáig egyáltalában fordult-e elő valamely fontosabb mozzanat a vallásügy terén (I. 220.), mikor pedig bizonyos Melius állításából, hogy ez idő alatt kellett történnie a két váradi hitvitának és az egyik debreczeninek. Egyébiránt, úgy látszik, ezekkel is csak olyan felületesen bánik el, mint egyebekkel, mert egy helyen meg arról beszél, hogy 1618 előtt közel egy félszázada mérkőztek utoljára a reformátusok és unitáriusok nyilvános hitvitán, és pedig a marosvásárhelyi templomban (II. 69.), noha ott nem is volt hitvita. A Báthory Istvánnak tulajdonított híres mondásban az Istentől magának fentartott három dolog egyike nem az, hogy »jövendőt mondjon« (I. 245.), hanem hogy tudja a jövendőt. Az is tévedés, hogy a magyar protestantismusnak a ref. egyház a »legnemzetibb formája« (II. 33.), mert a lélekszám arányához képest felülmúlja az unitarismus, a melyről tudjuk, hogy magyarrá is tett egy csomó lengyelt, míg a református egyházról nem igen tudunk effélét, sőt ellenkezőleg egész sereg eloláhosodott református mutat rá a főconsistoriumos kormányzat bűneire. Még feltűnőbb hiba, hogy Pázmánynak Erdély felőli álláspontját homlokegyenest ellenkezőnek rajzolja két külön részletben. (II. 56. 152.) A Kalauz megczáfolása pedig a váradi papokon kívül nem »általában a tiszántúli lelkészekre bízatott« (II. 96.), hanem egy meghatározott része a tiszáninneniekre, a kiket Váradról számítva tiszántúliaknak mondtak. A »szombatosok régi könyvét« a szövegben (II. 46.) 1580 és 1585,' ugyanott jegyzetben 1580 és 1592 közti időből valónak