Századok – 1907

Történeti irodalom - Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Ism. Zoványi Jenő 648

TÖRTÉNETI IRODALOM. 659 közül is követeket küldjenek a zsinatra, mert az »isteni és istenes zsinat «-ban határozott követelményűi állítja fel. Az eddig elmondottakból is meggyőződhetik akárki, hogy nagymértékű ingadozás és kiforratlanság ömlik végig az egész munkán. Valami elhirtelenkedés, valami felületesség uralkodik rajta elejétől végig. Meglátszik ez még nagyon sok más, kisebb­nagyobb tévedésből. És ha ezeket is felrójuk a szerzőnek, csak laikus bírálók láthatnak benne aprólékoskodást. Elhiszszük, hogy nekik tökéletesen mindegy, akár valóságot, akár valótlanságot tálal fel az író, de a történettudomány szempontjából igen fontos, hogy sokszor elemi dolgokban való tévedések ne forduljanak elő egy-egy ilyen tanításra is rendelt műben, a melyre tekintély gyanánt hivatkozhatnak akárhányan, a kik azt hihetik, hogy minden sora, minden szava komoly utánjárás eredménye. Én tehát teljesítem bírálói kötelességemet és felsorolom többi kifogásaim­nak is legalább egy részét. A Honterus helyett Gyulafehérvárra küldött lelkészek sorá­ból épen a legnevezetesebbnek, Glatz Mátyásnak is kihagyja a nevét, és rajta kívül kihagyja még Amicinus Mihályét, vala­mint Weingold Bálintnak a vezetéknevét. (I. 64.) A széki zsinatot 1555 vége felé tartatja (I. ЯЗ. és köv. 11.), pedig 1554-ben vagy 1555 elején volt. Ha pedig az a föltevése való volna, tiogy ezen a zsinaton a gyulafehérvári dioecesisnek a Meszesen innen és túl fekvő magyar gyülekezetei voltak képvi­selve, akkor fölösleges lett volna a Meszesen-túliaknak az óvári zsinatot tartaniok a Stancarus-iigyben ; minthogy pedig külön tárgyaltak ebben az ügyben, nekik nem is volt zsinatjok a széki. A toronyi (szerinte temesvári) két zsinat nem 1550—1551-ben, hanem 1549—1550-ben tartatott. (I. 103.) A zsinatnak Temesvárt tartása mellett felhozott bizonysága : egy 67—68 év múlva meg­jelent könyv egyszerű állítása, egyáltalában nem állja meg a helyét. (I. 104.) A (bizonyosan püspök-)ladányi zsinat sem tarta­tott feltétlenül 1552-ben, tarthatták eddigi adataink szerint 1551 végén is. (I. 105.) Az első és második óvári és a második erdődi zsinatoknak nem állítható mindenikéről, hogy »mutatják a Kálmáncsehi szereplésének nyomait.« (I. 105.) Hebler püspökké választásának idejét Jakab Elekkel és Zsilinszkyvel egyetértőleg 1557 január 13-ra teszi (I. 110., IV 72.), holott mindkettőnél sokkal megbízhatóbb Teutsch, a ki 1556 junius 25-ikét fogadja el annak napjáúl. De még ha csakugyan 1557 elején választották volna is meg, akkor sem telt el eddig a Wiener 1554 augusztus 16-án történt halála óta »negyedfél év.« (I. 110.) Másutt meg a Wiener megválasztásának idejét teszi csak úgy találomra 1551-re (IV. 10.) egészen helytelenül.

Next

/
Thumbnails
Contents