Századok – 1907

Történeti irodalom - Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Ism. Zoványi Jenő 648

654 TÖRTÉNETI IRODALOM. 654 Történeti okokból származott minden történeti esemény és következmény, a fenforgó körülményeknek és szükségleteknek, meg az irányadó egyének jellemének vagy érdekének megfelelőleg, nem pedig »gründlich« okoskodások tárgyát képező légvárakból. Ismétlem, a mit ezen kívül előad Pokoly a reformácziót elősegítő okok gyanánt, az egészen helyes és mind elfogadható, azonban teljesen alap nélkül hízeleg vele magának, hogy »úttörésnek« (I. 59.) minősíti ebbeli fejtegetéseit szemben az eddig emlegetett okokkal. Pedig még a genius sem új, hiszen már a tőle gúnyolódva felsorolt régi okok közt is ott volt »a magyar nép józan gondolkozása.« (I. 58.) De ezt nem számítva, az általa helyesen fölvett politikai viszonyok újnak gondolt figyelembe vétele szintén nem most történik első ízben. A mohácsi vész előtti reformát'm mozgalmak elbeszélésében én már régen (Protestáns Szemle, 1891.) a legnagyobb súlyt fektettem rájok, mint jelentős következményekkel járó mozzanatokra. Igaz, tárgyam nem követslte volt, hogy a mohácsi vész utáni időről is feltárjam őket, de már a »józan gondolkozást« és a hozzá hasonló geniusbeli okokat mellőztem és ma sem tartom alappal bíróknak a régebbi íróknál épen úgy, mint Pokolynál nem. Különben velők egyetértőleg Pokoly is beszél »józan vallásosságról« (I. 121.), a maga ízlése szerint állapítva meg annak mibenlétét. Nem egészen helyes és következetes a vallásszabadságot biztosító erdélyi törvényekről kifejtett véleménye sem. Míg ugyanis az 1557-iki országgyűlés törvényczikkéről helyesen állapítja meg, hogy csupán a római katholikusoknak és az ágostai hitvallásúaknak mondja ki szabad vallásgyakorlatát, addig az 1558-iki törvényt már reactionariusnak (I. 116.) tűnteti fel vele szemben, jóllehet csak megismétli ugyanannak a két vallásnak az engedélyezését, megpótolva az újabb fejlemények folytán a sacramentarismus nyilt eltiltásával, a mit egyébiránt ama törvény is megtett volt hallgatagon, mikor nem engedélyezte neki a másik két felekezetnek megadott jogot. Ha tehát reactionarius volt az 1558-iki, akkor reactionarius volt az 1557-iki is. Azt is téves állításnak tartom, hogy az 1571-iki országgyűlés vallásügyi törvénye »az unitárius vallás törvényes befogadását foglalja magában.« (I. 235.) Tévedése pedig onnan ered, hogy rosszúi olvassa a törvényt, midőn azt hiszi, hogy annak »az confessióért senki meg ne bántassék« kifejezésében hitvallásos felekezetekről volna szó. Dehogy ! Hiszen csak egyesben említi a confessiót, vagyis általánosságban beszél kinek-kinek a vallásáról, s miután egyenesen hivatkozik is megelőző azonos intézkedésre, nyilvánvaló, hogy az általános vallás-szabadságot biztosító 1568-iki törvénynek megismétlésével találkozunk, nem pedig — mint ő gondolja egy tévedésekkel tele