Századok – 1907

Történeti irodalom - Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Ism. Zoványi Jenő 648

TÖRTÉNETI IRODALOM. 655 Tészletben (IV. 18—19.) — megszüntetésével. Ennélfogva már akkor megkapta azt az unitarismus is, nem pedig 1571-ben, a mikor épen úgy nincs megnevezve, mint amakkor, s a mikor még hasonlóképen nem volt hivatalos confessiója. A képzelődés szárnyain repül véleményem szerint, a midőn 1559 elején »egy messze elágazó, nagy elmére, kitűnő szervező képességre és hatalmas akaraterőre valló egyház-szervezési munkálat szétfutó, meg össze-össze találkozó szálaira akad« (I. 124.), egyszóval az egész, három részre oszlott Magyarországra kiterjedő nagy kálvinista confoederatiót fedez fel Debreczen székhelylyel és Melius Péternek fővezérségével. Én ezt lehetetlenségnek vallom. Három országra kiterjedő, szervezett confoederatiót feltenni vagy elhinni, csak némi meggondolással is képtelenség. Igenis, volt érdekközösségök az összes magyar kálvinistáknak, volt kölcsönös rokonszenv is közöttök, volt érintkezés is több-kevesebb akkor a mikor, de egy ilyen egyház-szervezési munkálatról, azaz egy egyetemes magyar ref. egyházról beszélni minden positiv adat és valószínűségi alap nélkül, a költészet körébe tartozik inkább, mint a komoly történetírás keretébe. Azt is mondja azután, hogy »a tarczal-tordai zsinat mutatja, hogy az 1559-ben alakult (!) nagy szövetség (!) állandóan működött.« (I. 151.) Csak mellékesen említem, hogy »tarczal-tordai zsinat« (II. 188.) nem létezett, csupán »tarczaltordai hitvallás«, a melyet 1562-ben elfogadott a tarczali zsinat, 1563-ban pedig magáévá tett az amattól független és egészen más tagokból álló tordai zsinat is. A fő az, hogy ez a hitvallás és ezek a zsinatok már csak azért sem lehetnek annak a képzeletbeli szövetségnek a mozzanatai, mert Meliusék ugyanabban az évben adtak ki egy terjedelmes hitvallást, a melyben a tarczali zsinat elfogadta a Bezáét, s a tarczal-tordaival nem is törődött a Tiszántúl, hanem 1567-ben ismét új hitvallásokat készített. Azután az erdélyi reformátusoknak abban a tényében, hogy nem a Melius tekintélyével támogatott debreczeni hitvallást tették magokévá, hanem a tarczali zsinatét, nem hogy confoederatió jelei mutatkoznának, hanem épen ellenkezőleg annak a bizonyságai, hogy épen úgy nem volt reájok irányadó a Melius tekintélye, mint a tiszáninneniekre, s a maga belátása és tetszése szerint cselekedett mindegyik. Egyébiránt műve további folyamán szerzőnk is összevonta a vitorlákat s később (II. 188.) már csak szellemi kapcsolatnak, még pedig csupán az ország keleti felén levő három ref. kerületre kiterjedőnek említi maga is a »Melius-teremtette nagy confoederatiót«, melyet azonban még ilyen degradált és szűkített alakjában sem tekinthetünk a Melius alkotásának, hanem igenis a helyzetből, az egy uralkodó alatt állásból csaknem önkényt keletkezettnek.