Századok – 1907

Történeti irodalom - Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Ism. Zoványi Jenő 648

TÖRTÉNETI IRODALOM. 650 ellenszenve kitűnik pl. mikor csúfolódva beszéli egy jezsuitáról, hogy »abba is hagyta védekezését a jámbor« (II. 17.), vagy mikor egész cynismussal csak annyit lát a jezsuitákon hajdúktól és kuruczoktól gyakorolt castrálásban, hogy »így könnyítették meg nekik a legnehezebb fogadalom megtartását« (II. 13.), vagy a mikor »holmi« katholikus könyveket említ (II. 109.) és az ultramontán lapok terminológiájának ellensúlyozásaúl »megtérésnek« mondja a Báthory Zsófia (II. 159—160.) és mások (III. 85.) reformátussá lételét ; a mellett a »bűnbocsánat adó czédulkák« (IV. 255.) és a »bűnbocsánat árulása« (V. 113.) ugyancsak szerepelnek nála, holott mint képzett theologusnak tudnia kellene már, hogy más a bűnbocsánat és más az indulgentia (búcsú). Ez azonban mind csekélység ahoz képest, a hogy elbánik az unitarismussal, melyet majdnem szidalmakkal illet lépten-nyomon. Minden bizonyítás nélkül veti oda pl. egy helyen (I. 8.), hogy az unitárius egyház »inkább gyöngítette, mintsem erősítette a protestantismust és Erdélyt«, máshol meg »formátlan zagyvaléknak« és »kalandor eszméknek« mondja azt, a mi Blandrata agyában »kóválygott.« (1. 164.) Azután pedig ilyeneket mond róla : »az unitarismus nem érezte magát biztonságban, míg csak a keresztyénség fejlődésének mindennemű szálai el nem szaggattatnak«, — »színlelt türelmességével, nagyhangú, kenetes, de üres frázisaival igyekezett port hinteni a község szemeibe«,—»a fejedelem teljesen az új irányzat hálójába jutott« (IV. 18.) ; máshol a templomi czivódásokra és egyéb botrányokra utalva így nyilatkozik : »már fellépésének első nyomai is mutatják későbbi fejlődésének útját, térfoglalása eszközeit és az eredményt is, melyet el fog érni.« (I. 189.) Pedig még ezekért a kezdetbeli botrányokért sem az unitarismust kell felelősségre vonni, mert sokkal hibásabbak voltak, a kik botrányokkal akarták elhallgattatni a mások jogosult véleményét, — sőt még a belőle származott szélsőségeket sem lehet neki róni fel, épen úgy. mint a hogy nem lehet a kalvinismusnak a belőle kivált unitarismust, sőt még talán a szombatosságot sem,, pedig ez ugyanott vette fel a fonalat, a hol elhagyta a kalvinismus, mely a szeTző szerint is »sokkal nagyobb súlyt fektet az ószövetségre, mint a lutheranismus« (II. 44.), a mitől csak egy lépés kellett az ószövetség túlbecsüléséig, és ez megtehető lett volna az unitarismus nélkül is. Bizony elfogult történetírás ez ! A felekezeti szellem nyilatkozik meg mindannyiszor, a mikor szóba kerül valami kálvini fő dogma. Valóságos prédikáczióba illő cmledezéssel szónokol a Szentháromság tanáról (I. 184.), támadást intéz a felvilágosodott zwinglianus úrvacsora-tan ellen (I. 106.) és ellentétesnek tartja a vallásossággal, míg a transsubstantiatio és az übiquitas tanainak