Századok – 1907

Történeti irodalom - Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Ism. Zoványi Jenő 648

TÖRTÉNETI IRODALOM. 649 lására elmondottakat (II. 60.) megismétli hátrább is, részben ugyanazokkal a szavakkal. (II. 104.) Semmiképen sincs megfelelő helyen a II. köt. 145. lapján kezdődő két kikezdés sem, mert közvetlenül a 142. lap után kellene következnie ; talán összehányódhatott a kézirat, de valamikor mégis csak észre kellett volna vennie a szerzőnek. Ám ha nem is az én Ízlésemnek, de — a mint gondolom — nem is az oknyomozás törvényeinek megfelelő az anyag elrendezése, azért mégis tele lehet ez az öt kötet csupa igazsággal, vagy legalább is olyan egyéni nézetekkel, a melyek igazoltan és indokoltan állanak az olvasó előtt. Sajnos, ebben a tekintetben is igen sok kifogást tehetek.e könyv ellen, habár kijelenthetem előre, hogy nyereségnek tartom a szakbeli irodalomra nézve. Nyereségnek, de csupán úgy, ha a kellő hozzáértéssel és folytonos kritika mellett olvashatja valaki, mert mást megvesztegethetnek téves vagy kétes állításai és ferde vagy ingadozó véleményei, s ennélfogva nemhogy gyarapítaná és tisztázná ismereteit, hanem gyakorta félszeg irányba tereli őket. Indokolásúl részletesen ki fogom fejteni, hogy mikben van kifogásom e munka ellen és mikben tér el a tényeken alapúló felfogásom a szerzőétől. Mindjárt a protestantismus lényege felől egészen másképen gondolkozom. Pokoly »a protestantismus legfontosabb, sarkalatos társadalmi alapelvének« (I. 1.) tekinti a lelkiismereti szabadságot, másutt a protestáns szellem »eredményeinek« (I. 85.) mondja ugyanazt és az egyéniség elvét, holott az emberiségnek ez a végső elemzésben azonos két kincse nem kevesebb, mint a protestantismus szellemének egész lényege, tehát nem csupán a társadalomra, hanem magára a vallásra és egyházra nézve is alapelve ; ha pedig alapelve, akkor azután nem is eredménye. Azonban nemcsak a protestantismusnak, hanem a keresztyénségnek lényegét is félreérti, midőn a Szentháromság tanában keresi azt (1.185.) ; hiszen ma már odáig fejlődött a közfelfogás is, hogy nem császárokrendelte dogmákban, hanem a szeretet és igazság jézusi eszméiben találja azt meg. És miért vesztené el erkölcsi fundamentumát (II. 143.), a ki mellőzi a váltság tanát ? Bizony valódi felekezeti történetírással állunk itt szemben, mely egyre keresi és minduntalan megtalálja az alkalmat, hogy csillogtassa orthodox kálvinistaságát, ütvén egyet-egyet a tőle eltérő felekezeteken. Kikapja a magáét különösen az unitarismus, de nem egyszer a katholicismus is, még pedig nem a higgadt református író pártatlanságra törekvő modorával, a mit az egyéni meggyőződés tiszteletben tartása mellett nem lehetne hibáztatni, hanem olyan modorban, mely egyik irányban még csak ellenszenvről, de a másik irányban már elkeseredett gyűlöletről tesz tanúságot. A katholicismus iránti SZÁZADOK. 1907. VII. FÜZET. 42