Századok – 1907

Értekezések - TAKÁTS SÁNDOR: Műveltségtörténeti közlemények - IV. Magyar rabok; magyar bilincsek - II. bef. közl. 518

MŰVELTSÉGTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK. 531 egész halmazzal maradt ránk. A mi a mellett szól, hogy rabok nélkül a XVII-ik század második felében sem szűkölködtek a mieink. A hol annyi rab, annyi csere és váltság fordult elő, a hol még ehez nagy szegénység és nyomor uralkodott, nincs mit csodálnunk, hogy ott olyan emberek is éltek, a kik maguk verettek vasat lábaikra, s raboknak adván ki magokat, koldulva éldegéltek. Bőven akadtak bizony olyanok is, a kik a kamarától vagy a királytól próbáltak segélyt kicsikarni sarczukra, habár sohasem raboskodtak. E gyakori visszaélések miatt már a XVI-ik században olyan szokást hoztak be, hogy a kolduló vagy segítségért esedező raboknak volt kapitányaik bizonvságlevelet állítottak ki. Roussel Péter főkapitány pl. 1577-ben maga írja, hogy sokan járnak és kelnek, a kik bár rabok sohasem voltak, ezen a czímen (tali praetextu) koldulnak. Ezért vált szükségessé — írja — a bizonyító írás kiállítása.1) Hogy olyanok is akadtak, kik a rabságban sínylődő vitézek vagyonát foglalgatták és dézsmálták, mondanunk sem kell. Efféle ügyekről seregével maradtak ránk a panaszok.2

) Az 1559 évben pl. bizonyos Ilona nevű asszony a királyhoz fordult segítségért. Megindítóan adta elő, hogy ő a török rabságban sínylődő Nyírő Péternek volna felesége s kérte férje zsoldjának kifizetését. A magyar kamara azonban kisütötte, hogy Ilona asszony nem a vitéz Nyírő Péter felesége, hanem a rabló Török Benedeké, a kit ötödmagával a minap akasztottak fel.3) Sajátságos jelenség a rabság történetében, hogy annyi ezer és ezer kiváltott rab között magyar nővel alig találkozunk. A rendelkezésünkre álló roppant anyagban csak egyetlenegy esetre akadtunk, a mikor 2000 írtért egy szüzet váltottak ki. Pedig tudjuk bizonyosan, hogy ha előkelő magyar nők nem is, de a közrenden lévők közül sokan voltak török rabságban. S ha ezek kiváltásával mit sem törődtek, az ok nélkül aligha történhetett. Talán nem csalódunk, ha e különös jelenség okát a szigorú erkölcsi felfogásban keressük. A mely nő török kézen volt vagy törökkel élt, az olyat nálunk már semmire sem becsülték. Innen van, hogy a török rabságból hazakerült nőket, még ha teljesen ártatlanok voltak is, itthon csak megvetés és kiközösítés várta. Nagy Sebestyénné Zsófia asszony, a ki gyermekeivel együtt huszonhét évig volt török rabságban s csak vén korában szabadult meg, maga írja 1567-ben, hogy úgy félnek tőle mint a bél>) Közös p. ü. lt. fasc. 14373. 1577 máj. 17. a) Orsz. Levéltár : Nádasdy-féle iratok. A híres egri kapitánynak, Bornemissza Gergelynek felesége Syghér Dorottya, 1555 jan. 10-én maga írja, hogy a mint férjét a törökök elfogták, mindenét elfoglalták. így írt 1583-ban Várkonyi Gáspárné Bokry Anna is, a kinek férje szintén török rabságban szenvedett. (Közös p. ü. lt. fasc. 14385. 1583.) s) Közös p. ü. lt. fasc. 14344. Hung. 34*